Hirdetés

Bemutatás előtt a Microsoft SQL Server 2005



|

Hirdetés

A találkozó során a NEXON menedzsmentje és az üzletágigazgató közösen értékelte a két vállalat eddigi együttműködésének sikereit, majd új célokat határoztak meg a jövőre nézve.

A NEXON és a Microsoft kapcsolata több mint egy évtizedre nyúlik vissza. A folyamatos fejlődésnek köszönhetően az eltelt évek során újabb és újabb termékek, illetve szolgáltatások jelentek meg a NEXON portfoliójában, legtöbbjük az időközben megjelent Windows platformra optimalizálva. A két vállalat kapcsolata azóta is töretlen, melynek egyik fejleménye, hogy 2004-ben az akkor több mint 1 millió magyarországi munkavállaló bérszámfejtését kiszolgáló BERENC is teljesen megújult. A NEXON ekkor jelentette be a nexONBÉR-t, a szoftver Windows platformra optimalizált változatát, s ezzel megkezdődött Magyarország egyik legnagyobb migrációs projektje, melynek keretében az elkövetkező két év során több mint 2000 cég bérszámfejtése kerül át az új, korszerűbb informatikai környezetbe.

Többek között ezt a projektet méltatta Simon Brown, a Microsoft Fejlesztési platform üzletágának igazgatója. A NEXON menedzsmentjével való találkozásán kiemelte, elismerésre méltó teljesítménynek tartja, hogy a NEXON az elmúlt 16 év során Magyarország vezető humáninformatikai szolgáltatójává nőtte ki magát.

Ocskay Szilárd, a NEXON ügyvezetője szerint a NEXON mindig is arra törekedett, hogy a fejlesztéseinek platformjául szolgáló Microsofttal szoros szakmai kapcsolatot építsen ki és tartson fent. A cég ezért is integrálta nexONBÉR bérügyviteli programját a Microsoft vállalatirányítási megoldásaihoz, illetve kínálja speciális kedvezménnyel mind a Microsoft Navision, mind Microsoft Axapta rendszerekhez.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.