Hirdetés

Béta állapotban a Vista SP2



|

Elkészül lassan a Windows Vista második javítócsomagja, az első tesztelői csoport ezen a héten kezdheti átvizsgálni a javításokból és apróbb változtatásokból álló pakkot.

Hirdetés

A Microsoft a héten adja ki a Vista második szervizcsomagját az első szerencsés bétatesztelőknek. A nagy esemény a Professional Developers Conference keretében történik majd, ahol is a Technology Adoption Program tagja tehetik rá kezüket a még félkész termékre. Ezt a béta változatot már október óta várják a tesztelők, a Microsoft egy hónapja már tudástárában is létrehozott egy SP2 aloldalt, ami egyelőre még nem ad túl sok információt (mondhatni, szinte semmit), de remélhetőleg a tesztek során szép lassan megtelik tartalommal.


A Vista második szervizcsomagja a hírek szerint nem hoz majd óriási újításokat: Hasonlóan az első csomaghoz ebben is összegyűjtve találhatjuk majd az eddig kiadott összes biztonsági, kompatibilitási problémákat orvosló, valamint stabilitást elősegítő javításokat. Megemlítik ugyan a teljesítménnyel kapcsolatos frissítéseket is, de ezeket - okulva az előző service pack tanulságából - csak fenntartásokkal szokás fogadni. Mike Nash, a Windows termékcsaládért felelős Microsoft vezető szerint az új csomag teljesen kompatibilis lesz minden olyan programmal amelyet azokkal az API-kal készítettek, amelyek most futnak - magyarul minden olyan szoftverünk, ami fut Vista SP1-en, futni fog az SP2-n is. A szervizcsomag megjelenéséről egyelőre nem sokat közölt a cég, mindössze annyit, hogy egyszerre jelenik meg a Windows Vista és a Windows Server 2008 változatokhoz - a pontos időpontról nem esett szó. "A Vista SP2 végleges megjelenési dátumát kizárólag a minőségi elvárásaink határozzák meg. Így folyamatosan figyeljük a béta programban részt vevő partnerek visszajelzéseit, és csak ezek ismeretében nyilatkozhatunk a hivatalos dátumról." - írja Mike Nash a Vista hivatalos blogján.

 

1027sp2-a.jpg

Ilyen lesz az egyik újdonság, az UTC


Azért néhány "igazi" újítást is találunk majd az SP2-ben, bár ezek mennyisége erősen függ majd a bétatesztelésben résztvevők visszajelzéseitől is. A tervek szerint a Windows Search 4.0 mindenképp bekerül, valamint a Bluetooth 2.1 Feature pack is, amely már támogatja a legújabb, ezen technológián alapuló készülékeket, és lehetővé teszi a Vista számára, hogy natív módban Blu-ray videó formátumot rögzítsen.


Bemutatkozik még a Windows Connect Now technológia amely nagyban egyszerűsíti a Wi-fi hálózatok konfigurálását, valamint támogatja az UTC-t (Coordinated Universal Time), ami tulajdonképpen a különböző időzónákban létező fájlok szinkronizációját végzi. Mike Nash azért azt tanácsolja a - reménybeli - vásárolóknak, hogy ne várjanak a Vista SP2-re, hanem szaladjanak Vista SP1 operációs rendszert vásárolni, hiszen jelenleg ez a legjobb. Nem árt azonban tudni, hogy a Windows XP is a második javitócsomag után vált igazán kiforrott, használható operációs rendszerré, így sokan úgy vélik: aki eddig nem tette meg, nyugodtan várhat még egy kicsit a fejlesztéssel. Arról már nem is beszélünk, hogy a szoftveróriás tervei szerint "hamarosan" jön a Windows 7...


Ehhez egy kedves adalék az a nemrég általunk is közzé tett hír, mely szerint Jerry Shen, az ASUS vezérigazgatója nemrég meglepő bejelentést tett egy állítólagos új Eee PC-vel kapcsolatban: "2009-ben piacra kerül egy új, érintőképernyős netbookunk, melyen már Windows 7 operációs rendszer dolgozik." - ez utóbbival csupán annyi a furcsaság, hogy az új Windows-t csak 2010-re ígérik. Lehet, hogy Shen is a Vista SP2-re gondolt?

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.