Hirdetés

Béta operációs rendszeren fut a Bing kereső



|

A Microsoft munkatársai büszkén jelentették be a tényállást.

Hirdetés

Kissé szlengesen fogalmazva „meredek” bejegyzés jelent meg pár napja a Microsoft szerverekre szánt operációs rendszereivel foglalkozó blogjában, amely szerint immáron a Bing keresőt kiszolgáló számítógépek 100 százalékán Windows Server 2012 fut.


A hivatalosan kiadási előzetes (RC) státuszban lévő szoftvert májusban tette – szigorúen tesztelési célra - elérhetővé a redmondi szoftvercég, így gyakorlatilag egy befejezetlennek mondható OS alól fut a globálisan ~3,5 százalékos piaci részesedéssel rendelkező keresőmotor.


A Microsoft tájékoztatása szerint az átállásnak rengeteg előnye volt, hiszen így már kihasználhatják a .NET 4.5 keretrendszer lehetőségeit, a többmagos támogatással rendelkező új Just-In-Time compilert, továbbá a Hyper-V 3 virtualizációt – röviden és velősen a korábbinál jóval hatékonyabban működik a komplett infrastruktúra.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.