Hirdetés

Cartoonist 1.3



|

Ezzel az egyszerű, ingyenes alkalmazással fényképeket torzíthatunk el, karikatúrahatást érve el.

Hirdetés

Számos olyan alkalmazás van, amelyeknek semmi gyakorlati hasznuk nincs, ennek ellenére jól el lehet szórakozni velük egy darabig. Pontosan ilyen a Cartoonist is, amelynek a neve kissé félrevezető, ugyanis nem képregényeket tudunk készíteni vele, hanem fotókat torzíthatunk el a segítségével.

 

cartoonist.jpg

 

Kezelése igen egyszerű: először is meg kell nyitnunk egy képet – a program a JPG, BMP, GIF, PNG és TIF formátumokat támogatja. Ezután az alul található Warp radius csúszkával beállítjuk, hogy egyszerre mekkora területen szeretnénk „munkát végezni”; ezt egyébként a kép fölé mozgatott egérmutató körül látható kör átmérője is mutatja. Ezután rábökünk a kép torzítani kívánt részére, és az egérgomb nyomva tartása mellett odébb húzzuk a kurzort. Más dolgunk nincs is: a kijelölt terület eltorzul, kicsit úgy, mint ahogy az Elvarázsolt kastélyban lévő tükrök torzítják a valódi látványt.

 

cartoonist2.jpg

 

Kis gyakorlással egyébként gyorsan bele lehet jönni, pillanatok alatt módosíthatjuk ismerőseink fotóját, hogy mosolygósabbak vagy egész egyszerűen idétlenebbek legyenek, mint az eredeti fotón voltak. Ha készen vagyunk, akkor a program akár át is tudja méretezni alkotásunkat mentés előtt, ráadásul három különböző átméretező eljárással képes dolgozni. Természetesen menteni is tud az összes fentebb felsorolt állományformátumban.

 

Adatok

  • JPG, BMP, GIF, PNG és TIF formátumok támogatása
  • Átméretezés mentés előtt
  • Vista alatti működés
  • Ingyenes
  • Fejlesztő: VicMan Software

 

 

Értékelés

Előny: jól el lehet ütni vele az időt

Hátrány: kevés funkció, gyakorlati haszna nincs

Teljesítmény: 4

Szolgáltatás: 3

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.