Hirdetés

Classic Shell 0.9.10 RC



|

A Windows 7-ből eltűnt a klasszikus Start Menü. Ezzel a programmal visszaszerezhetjük.

Hirdetés

A Windows XP esetében anno sokan tiltakoztak a kétoszlopos Start menü ellen, de a Windows 7-ben már lehetőségünk sincs arra, hogy valamilyen módon visszaállíthassuk a régen megszokott környezetet. Ehhez mindenképpen külső segítséget kell igénybe vennünk, amelyből számtalan megoldást találhatunk a neten. A legtöbbjükkel az a probléma, hogy nyelvi nehézségeink adódhatnak: nem érhetők el magyar nyelven, és tippelhetünk az ikonok alapján, hogy vajon mire is kattintunk. A Classic Shell megoldja a problémánkat, ráadásul nemcsak a menüalakításban jó!

 

 

classicshell_start.png

Mintha csak a Windows 98 alatt járnánk, pedig ez a Windows 7!

 

 

Hagyományos Start menü

A kétoszlopos Start menüt sokan nem szokták meg, pedig a Windows 7 alatt számos olyan extrát tartalmaz, amellyel kényelmesebb, mint bármely korábbi verziója. Vegyük például azt, hogy programtípusonként egyből a menüből nyithatjuk meg az előzőleg használt fájlokat, de megemlíthetnénk a menü alján lévő univerzális keresőt is. De hiába a sok újítás, ha nem szimpatikus a végiggördíthető programlista és jobb egyben megnyitni, ahogyan hajdanán a Windows XP (vagy a korábbi kiadások) esetén. A Classic Shell megoldja ezt a problémát, ugyanis már telepítéskor döntenünk kell arról, hogy akarjuk-e használni a régi felépítést vagy sem. Telepítés után azonnal megkapjuk a régi menüt, mintha csak a Windows 98-as időkbe repültünk volna vissza. Sajnos utólag nem kapcsolható ki egyszerűen ez a funkció, ellenben szinte teljesen testre szabható. (Ha mégis a Windows 7 Start menüjére volna szükségünk, a Start gombra kell kattintanunk a [Shift] billentyű nyomva tartása mellett.) A program beállításai között bekapcsolható a lista görgetése és egyes elemeket kibonthatunk vagy elrejthetünk. Érdemes a webes súgót is átfutni, ugyanis egyes menüpontokat csak a házirendszerkesztővel tudunk eltüntetni.

 

 

classicshell_menusettings.png

Akár egyedi külsőbe is csomagolhatjuk a klasszikus menünket

 

 

Klasszikus Intéző

Az Intéző is könnyen visszavarázsolható a hagyományos elrendezésbe. Bár a Total Commandert használókat nem igazán érdekelheti, az Intézőt szeretőket rosszul érintette, hogy a Windows 7-ben pár kényelmi funkció eltűnt. Az egyik legnagyobb hiányosság, hogy az állapotsoron szinte semmilyen információt nem kapunk egy mappáról vagy a merevlemez kihasználtságáról. Egy másik probléma a gyorsparancsok ikonsorának eltűnése. Mind a kettőt megoldja a Classic Explorer, amelynek az elérése és beállítása a saját eszköztárán keresztül érhető el. Ennek bekapcsolása után máris megszabhatjuk a gombok méretét, a könyvtárfa elrendezését, valamint az állapotsor megjelenítését. A másolásnál fellépő ütközéskor ugyan részletesebb információkat kapunk a Windows 7-től, de aki a korábbi ablakot szeretné visszakapni, egy kattintással megteheti. Ha viszont tetszik a jelenlegi Intéző-felépítés, és csak a régi állapotsorra volna szükségünk, akkor már ezért is érdemes telepíteni az alkalmazást.

 

 

classicshell_explorer.png

Visszakaphatjuk az állapotsort, vagy a mappák fastruktúráját


 

A klasszikus Intéző Explorer bővítményként kerül a rendszerbe. Sajnos az Explorer bővítmények használata sok eseteben le van tiltva, ezért ilyen esetben engedélyezni kell a futásukat. Ez két lépésben történik: elsőként indítsuk el az Internet Explorert, ennek Eszközök/Bővítmények kezelése ablakában engedélyeznünk kell a Classic Explorer Bar és az ExplorerBHO Class beépülőket. Ha ez kész, az Eszközök/Internetbeállítások/Speciális ablakban a Külső böngészőbővítmények engedélyezése jelölőnégyzetet is ki kell jelölni.

 

*

A Classic Shell valóban egyszerű, több nyelven is használható csomag. A Start menü és az Intéző testre szabása sokban segíti a munkánkat, ráadásul ha megnézzük a fejlesztési előzményeket, láthatjuk, hogy még közel sincs vége a tökéletesítésnek. Egyszerű és kevés erőforrást foglal, ezért azoknak ajánljuk a telepítését, akik ragaszkodnak a korábbi megszokásaikhoz.

 

Adatok

  • Klasszikus Start menü Windows 7 alá
  • Régimódi Windows Intéző
  • Állapotsor-adatok és eszköztár
  • Cserélhető Start menü felület
  • Magyar nyelvű felület
  • Forgalmazó: Classic Shell
  • Ár: ingyenes

 

 

Értékelés

Előny: könnyen átszabható az új rendszerfelület

Hátrány: a klasszikus Start menü nem kapcsolható ki egyszerűen, az Intéző bővítmény bekapcsolása nehézkes és biztonsági kockázatot jelenthet

Teljesítmény: 5

Szolgáltatás: 4,5

Ár/érték: 5

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.