Hirdetés

Comic Life: készítsünk képregényt!



|

Néha úgy érezzük, hogy az egyszerű képsorozatok és albumok felett kissé eljárt az idő. Ha szeretnénk kicsit feldobni a legutóbbi kirándulás vagy buli képeit, akkor album helyett készítsünk képregényt!

Hirdetés

Az Apple gépek használóinak ismerős lehet a Comic Life szoftver ugyanis korábbi verzióját ingyenesen adták a Macintoshokhoz. Windowsos körökben méltatlanul kevesen ismerik, pedig nagyszerű alkotások készíthetők evvel az alig 30 dolláros (kevesebb mint 6000 Ft) shareware-rel, s a remek végeredmény inkább némi humorérzéket feltételez, semmint komoly grafikai vagy számítógépes ismereteket.

 

cl.jpg

 

A jó ötlet mellett persze szükségünk lesz még egy minél változatosabb fotósorozatra, amelyből összeállíthatjuk a történetet. Mivel egy-egy kép vagy annak részlete viszonylag kis méretben foglal helyet, szerencsére még akkor sem szükséges túl nagy felbontás a kiinduláshoz, ha a végén szeretnénk nyomtatott formában viszontlátni alkotásunkat.

 

Képregényünk elkészítésekor két módszer közül választhatunk: vagy mi magunk helyezzük el a képeket és a sablon kiválasztását, vagy mindezt a szoftverre bízzuk. Utóbbi esetben a megadott könyvtár minden képe ábécérendben fog szerepelni művünkben, és a sablont sem választhatjuk ki – viszont pillanatok alatt elkészül a mű. Az első esetben, amikor magunk választjuk a sablont, tetszés szerint változtathatunk meg bármit, majd egyesével válogatva helyezhetjük el a képeket. Elhelyezésük után különböző szűrők segítségével tehetjük rajzhatásúvá fotóinkat, majd feliratozhatjuk őket. Legvégül igény szerinti kivitelben elmenthetjük és nyomtathatjuk a kész alkotást.

 

Nem ördöngösség!

 

cl_04.jpg
1. A szoftver alapbeállításaira – túl sok lehetőség híján – alig kell időt fordítanunk. Egyedül az alapértelmezett oldalméretet (például A/4 vagy A/3) érdemes előre meghatározni.

 

 

cl_01.jpg

2. A kezelőfelület egyszerű és átlátható – nincsenek rejtett opciók –, ezért igazán könnyű összebarátkozni vele. A főoldalon látható opciókon kívül alig van több lehetőség.

 

 

cl_02.jpg
3. Első lépésként egy jobb oldali, csak az első oldalra érvényes sablont kell kiválasztanunk, majd ezt követően a képeket tartalmazó könyvtárt.

 

 

cl_11.jpg
4. Ha a Quick Comic opciót választjuk, a szoftver ábécé szerint rendezve, véletlenszerűen kiválasztott sablon szerint helyezi el fotóinkat. Ez több száz felvétel esetében is legfeljebb 1-2 percig tart.

 

 

cl_10.jpg
5. A különféle keretekbe helyezett képeket többféle szűrővel módosíthatjuk, illetve feliratokkal láthatjuk el – ez természetesen már a mi feladatunk.

 

 

cl_03.jpg
6. Manuális módszer esetén magunknak kell összeválogatnunk, és vidd és dobd eljárással szabadon módosítható sablonokba húzogatnunk a forgatható és átméretezhető képeket.

 

 

cl_05.jpg
7. A szűrőket külön-külön alkalmazhatjuk a képekre oly módon, hogy duplán kattintunk a kiszemeltekre, és a fenti legördülő listából kiválasztjuk a nekünk tetszőt.

 

 

cl_06.jpg
8. Képeink feliratozásához az alsó listából választhatunk színezhető és átméretezhető buborékot, keretet vagy felhőt. A feliratok beírását nagyított módban érdemes elvégezni.

 

 

cl_08.jpg
9. A buborékba írt szövegek elhelyezésével már el is készült oldalunk. A továbbiakban újabb oldalak hozzáadásával az előző lépéseket kell ismételgetni.

 

 

cl_12.jpg
10. Miután az összes oldallal végeztünk, kinyomtathatjuk vagy elmenthetjük művünket, amelyet ha úgy tetszik, e-mailként is továbbküldhetünk, de elmenthetjük akár képként, weblapként vagy moziként is.

 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.