Hirdetés

Csődöt mondott éles helyzetben a francia terrorriasztó applikáció



|

Három órás késéssel értesítette a felhasználókat a kormány által szponzorált rendszer.

Hirdetés

Még júniusban, a labdarúgó Európa Bajnokság kezdete előtt jelent meg Franciaországban a SAIP (Systéme d'alerte et d'information des populations) nevű applikáció. A Belügyminisztérium támogatásával fejlesztett, Anroid és iOS rendszereken is elérhető program feladata az lett volna, hogy terrorcselekmény esetén azonnal riassza a felhasználókat, ám csúfos kudarcot vallott.

Hirdetés

A csütörtök esti, legalább 84 halálos áldozatot követelő nizzai merénylet után az előírt 15 perc helyett nagyjából 3 óra elteltével érkeztek csak meg a figyelmeztetések, ezzel pedig lényegében az egész rendszer értelmét vesztette. Szakértők szerint a SAIP már eleve egy halva született koncepció, hiszen a könnyen sebezhető és túlterhelődő 3G, 4G, és Wi-Fi hálózatokra támaszkodik.

Kormányzati források szerint technikai hiba miatt nem működött rendesen aznap éjjel az applikáció, s az is elég sokatmondó, hogy a hatóságok inkább a Facebook villámgyorsan aktivált Safety Check funkciójának használatára biztatták a környéken tartózkodó embereket.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.