Hirdetés

Egyre több a láthatatlan vírus



|

Egyre több a láthatatlan kártevő, figyelmeztet a McAfee

Hirdetés

A McAfee a különböző vírusstatisztikái alapján összeállított jelentése nem túl bíztató trendekről számol be a rootkit technikákat alkalmazó vírusok terjedésével kapcsolatban. Ezen vírusok legfontosabb jellemzője, hogy a lehető legjobban megpróbálnak elrejtőzni a fertőzött számítógépeken, ezért irtásuk sokszor nem könnyű feladat. A rootkitek ellen is a legjobb védekezés a megelőzés, és olyan víruskeresők alkalmazása, amelyek hatékony algoritmusok révén képesek ezeket felismerni.

A McAfee beszámolójából kiderül, hogy a vírusok esetében már régóta léteznek olyan technikák, amelyek elősegítik a kártékony programok elrejtését. Azonban e technikák az utóbbi időszakban jelentősen fejlődtek, és az ezeket felhasználó vírusok száma is drasztikusan emelkedett. Míg a tavalyi év első negyedévében a McAfee 70 rootkitet illetve ilyen technikát fedezett fel, addig az idei év hasonló időszakában ugyanez a szám már 827 volt.

Stuart McClure, a McAfee egyik alelnöke elmondta, hogy a kártékony programok írói egyre inkább olyan vírusokat igyekeznek készíteni, amelyek az eddigieknél "hevesebbek". A vírusírók munkáját nagymértékben elősegíti, hogy az interneten sok olyan rootkit technika leírása és forráskódja található meg, amelyeket egyszerűen tudnak beépíteni a saját kódjukba, ezzel még veszélyesebbé téve azokat.

A McAfee jelentése szerint az elkövetkező két-három évben a jelenlegi sokszorosára emelkedhet a rootkit technikákat alkalmazó kártékony programok száma.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.