Hirdetés

EU: biztonsági auditot kap a KeePass jelszókezelő



|

Ezen felül az Apache HTTP Server alkalmazást is átnézik a szakértők.

Hirdetés

2014 decemberében az Európai Bizottság két képviselő javaslatára elkülönített 1 millió eurót, amelyből az EB és az Európai Parlament által használt nyílt forráskódú alkalmazások biztonsági auditját kívánták finanszírozni. Kísérleti kezdeményezésről van szó, első körben a metodológiát és követelményeket dolgozták ki, az elkövetkező hetekben indul majd a valódi munka.


Hirdetés


Az EB most egy sajtóközleményben bejelentette, hogy a pilot program keretében EU-s auditot kapó alkalmazások a KeePass jelszókezelő és az Apache HTTP Server lesznek. A szoftvereket szavazásos módszerrel választották ki egy előzetesen összeállított listáról, ennek további elemei közt például a Firefox, a VLC, és a 7-Zip is megtalálhatóak voltak.



A kísérleti projekt idén decemberben fejeződik majd be, az eredményei alapján pedig az Európai Bizottság megvizsgálja, hogy van-e értelme hosszú távon folytatni a nyílt forráskódú alkalmazások auditálását. A kiválasztott alkalmazások biztonsági ellenőrzését az EB informatikai főigazgatósága (Directorate General for Informatics, DIGIT) fogja házon belül elvégezni.


(Forrás: Ghacks, Európai Bizottság | Nyitókép: reynermedia)

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.