Hirdetés

Executor Beta 0.96



|

Nem hóhér, hanem egy kezes programindító ez az alkalmazás, ami a Vista indexelt keresőjét varázsolja XP-re.

Hirdetés

A Vista egyik újdonsága, hogy a Start menü alján egy gyorskereső található, ahová parancsokat írhatunk be. Lényege, hogy nem kell keresgélnünk a menüben vagy a Windows könyvtáraiban: elég tudni a program nevét, és máris indíthatjuk azt. Egyes esetekben sokkal gyorsabban elérhetjük a szükséges alkalmazást, mint ha a menüben keresgélnénk. Windows XP alatt viszont marad a Futtatás ablak, amely csak a pontos fájlnév és elérési út alapján képes az indításra. Az Executor segítségével szinte ugyanazt a kényelmet kapjuk meg, mint amit a Vistában – pár extrával kiegészítve.

 

executor.png
Minden kéznél van

Telepítés után a program a Tálcára kerül, az óra mellett egy kék ikon jelzi a működését. Erre kattintva, vagy az előre definiált gyorsbillentyűt lenyomva előugrik a főablak. Ennek megjelenési formáját már telepítéskor kiválaszthattuk, kezdő felhasználóknak célszerű az alapértelmezett külső helyett az első két lehetőség közül választani (ilyenkor a beírás végeredményét egy listán is láthatjuk). Ez a mód kényelmi szempontból is megfelelő, hiszen elég egy elemet megjelölni, és a program végrehajtja azt. A Start menü elemein kívül képes megtalálni a futtatható állományokat a Windows és a Program Files könyvtárakban is. Az igazi extra azonban az előre definiált utasításokban rejlik: egyszavas parancsokkal megnyithatjuk a levelezőprogramot, újraindíthatjuk a számítógépet, vagy akár a YouTube weboldalára ugorhatunk. Ezeket tetszés szerint bővíthetjük is saját paraméterekkel, ezért sok rendszergazda kedvence lehet. Ha ebből a listából kezdünk valamit gépelni a keresőmezőbe, automatikusan kiegészíti a program. Ha az elem nem található a listán, másutt is körülnéz, például a Vezérlőpulton, a Start menüben. Pontos fájlnév beírásakor a keresőmező melletti ikonnal is megmutatja a végeredményt. A kereső előnye, hogy a beírt szöveget nem csak a teljes programnév elejétől, hanem a több szóból álló (pl. Nero Burning ROM) nevek többi szavában (esetünkben pl. ROM) is felkutatja.

 

Beállítások profiknak

Amilyen egyszerűnek tűnik a felület, annyira rémisztő lehet a sok beállítás: ezeket vezérlőgombok híján a jobb egérgombos menüben érhetjük el. Mielőtt bármit megváltoztatnánk, tudnunk kell, hogy az összes módosítás azonnal érvénybe lép! Ezért érdemes először memorizálnunk a paramétereket, vagy használhatjuk a Default settings és a Wizard gombot az eredeti állapot visszaállításához. A kényelmesebb kezeléshez megadhatjuk a gyorsindító billentyűparancsokat, ráadásul lecserélhetjük a Windows Futtatás ablakát (‹Win›+‹R›) az Executoréra.

 

executor_settings_.png

Senkit ne ijesszen el a beállítások sokasága!


 

Beállítható a keresési sorrend, valamint szűrhetünk a találatok mennyiségére. Sajnos a lista nem bővíthető például a levelezőprogramban való kutatással (ami Vistában már elérhető), de reméljük, később ez a szolgáltatás is belekerül az Executorba. A kereső felülete és átlátszósága szabályozható, valamint ha zavaró a találati lista, más elrendezésből is válogathatunk.

 

Egyedi utasítások felvételekor megszabhatjuk a megnyitandó program összes paraméterét, és speciális parancsokat is fűzhetünk hozzá. Egyik legkényelmesebb módja a hozzáadásnak, ha a program indítóállományát egyszerűen belehúzzuk ebbe az ablakba. Rendszeradminisztrátoroknak nagy segítség, hogy a Futtatás másként paraméter is beállítható, ezzel akár korlátozott jogosultságú fiók alól is indíthatnak rendszerbeállító programokat.

 

executor_commands_.png

A gyorskereső listán saját parancsokat is megadhatunk


 

Adatok

  • Indexelt gyorskereső
  • Menük és állományok keresése és futtatása
  • Testre szabható gyorsindítás
  • Egyedi parancsok kiadása
  • Állítható megjelenés
  • Vista alatti működés
  • Ingyenes

 

 

Értékelés

Előny: bármely program villámgyorsan megtalálható és indítható

Hátrány: a program csak szoftverindításra jó, általános keresésre nem

Teljesítmény: 95

Szolgáltatás: 90

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.