Hirdetés

Firefox 4.0 - februárban érkezhet a végleges változat



|

A Mozilla minden erőforrást mozgósít annak érdekében, hogy február végéig kiadhassák a Firefox 4.0-át.

Hirdetés

Már tavaly ősszel tudni lehetett, hogy a Firefox 4 csak 2011-ben érkezik meg. Az azóta számos bétával jelentkező böngésző aktuális változatában a fülek már a címsorba kerültek, így a végső kép biztosra vehető, hogy változik még, a korábbi bétákhoz képest.

 

Damon Sicore, a Mozilla műszaki igazgatója megerősítette a korábbi információkat, melyek szerint a fejlesztőcsapat minden erőforrását mozgósítja annak érdekében, hogy a Firefox 4.0 végleges változata még februárban elérhetővé váljon. A fejlesztőknek a következő hetekben 160 kritikus hibát kell még kijavítaniuk. Az első RC (kiadásra jelölt) változat várhatóan a jövő hónap elején érkezik.

 

Böngészőfronton a Firefox 4 mellett itt találhatják a Chrome legfrissebb változatát, míg a végleges Opera 11 (kiegészítőkkel) is már jó egy hónapja használatra kész. A Microsoft továbbra is a bétáját kínálja az Internet Explorer 9-nek, a szintén ígéretes, Trident és WebKit motorokkal egyszerre dolgozó Maxthon 3 aktuális verziója innen tölthető le.

 

 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.