Hirdetés

FTC: elégtelen a Do Not Track



|

A kormányszerv új elnökasszonya alaposan kiakasztotta a hirdetőipart.

Hirdetés

Az AdWeek beszámolója alapján Edith Ramirez, az USA Szövetségi Kereskedelmi Bizottságának (FTC) elnöki posztját március elején elfoglalt vezetője már az első hirdetőipar képviselői előtt mondott beszédével alaposan kiakasztotta a megjelenteket, ugyanis az elnökasszony szerint a Do Not Track jelen formájában mese habbal – bár ennél jóval diplomatikusabb fogalmazott.


A W3C által már szabványosított Do Not Track lényege, hogy az internetezők a böngészőjükben manuálisan letilthatják a hirdetők követős sütijeinek fogadását. A technikai önmagában nem képes megakadályozni a követős sütik létrehozását, ám hirdetőcégeket tömörítő legnagyobb szövetségek vállalták, hogy amíg a böngészőgyártók a beállítást alapértelmezetten a sütik fogadására állítják, addig ők tiszteletben tartják a felhasználó ezzel ellentétes döntését.


Szavai alapján az elnöknő egyrészt nem bízik a hirdetőipar önszabályozásában, másrészt pedig véleménye szerint nem csak a reklámok terén, hanem általánosságban véve kell lehetővé tenni mindenféle követés letiltását, így felkérte a piaci szereplőket a helyzet minél előbbi megoldására.


Stu Ingis, a Digital Advertising Alliance ügyvédjének állítása szerint a Do Not Trackkel valójában már teljes mértékben megoldották a Ramirez által kifogásolt problémát, kizárólag a Microsoft és Mozilla tehetnek a DNT gyengélkedéséről – előbbi alapértelmezetten bekapcsolja az opciót az Internet Explorerben, míg utóbbi hamarosan szinte lehetetlenné fogja tenni a felhasználók követését.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.