Hirdetés

Google-t a Windows 8-ba!



|

Kevés munkával megoldhatjuk, hogy a Google a lehető legtöbb helyen fogadjon minket a szolgáltatásaival a Windows 8-ban. A Chrome mellett a keresőt, a levelezőt és a térképet is integrálhatjuk a csempés környezetbe.

Hirdetés

A Windows 8 a mai napig nem tett szert akkora népszerűségre, amit a Microsoft remélt. Vannak, akik talán azért is félnek az új operációs rendszertől, mert nem elég, hogy meg kell szokniuk a csempés környezetet, de még a Microsoft szolgáltatásaival is össze kellene barátkozniuk. Alapból ugyanis a Bing keresőjét kapjuk, az Internet Explorert böngészőnek, és az Outlook.com-ot levelezőnek. Ez persze nem jelenti azt, hogy kizárólag a redmondi termékekre vagyunk korlátozva.

Egy kis közbenjárással megoldhatjuk például, hogy a Google szolgáltatásait beépítjük a Windows 8-ba. Teljes sikert ne reméljünk, ugyanis a Google alig fejlesztett Modern UI alá bármilyen appot is. A Google fontosabb szolgáltatásai egyelőre működnek a beépített alkalmazásokon keresztül is, így a Gmail például könnyedén használható. Sajnos a naptár és a névjegyzék szinkronizálása júliusban véget ér.

A Google egyetlen olyan appja, amelyet a Windows 8-hoz készített, az a Google Search. A Windows Store-ban rákeresve azonnal telepíthetjük, és ezután csempés környezetből tudunk keresni a Google-lel. Ez sajnos nem jelenti azt, hogy a Modern UI-s Internet Explorer is ezt használná. Ahhoz, hogy az IE esetében is leváltsuk a Binget, vissza kell váltanunk a böngésző asztali felületére, majd a beállítások között átállítani az alapértelmezett keresőt a Google-re. A művelet a modern IE esetében is érvényes lesz.

Sokan megszokták a Chrome-ot, és szerencsére egy ideje már az új környezetben sem kell lemondani róla. Amennyiben telepítjük a böngészőt, és beállítjuk alapértelmezettnek, akkor a menüben találunk egy parancsot, amivel a Chrome-ot Windows 8-as környezetben futtathatjuk. ebben a formában hozzáférhetünk a könyvjelzőkhöz, az appokhoz és a beépülőkhöz is. Ahhoz, hogy újra asztali módban használjuk a Chrome-ot, ugyanúgy a menüből kell újraindítani.

Ami a Gmailt illeti, app a mai napig nem érkezett a Google-től. Amennyiben elnyerte a tetszésünket a beépített levelező, akkor maradhatunk ennél is, hiszen a Gmail-fiókot alapértelmezésben is támogatja. Előnye továbbá, hogy mindenről értesülünk a Modern UI-n keresztül. A Google-fiók hozzáadásához nyomjunk Windows + I billentyűket a Posta alkalmazásban, majd a Fiókok menüpontban vegyük fel a Google-t. Sajnálatos módon a naptár és a névjegyzék hiába képes szinkronizálni ugyanezzel a fiókunkkal, júliustól a lehetőség megszűnik, ugyanis mivel a Microsoft licencdíjat kért a Microsoft Exchange ActiveSync támogatására a Google-től, ezért utóbbi egyszerűen eltávolítja azt. 

A Google webes alkalmazásait tehát biztosan nem látjuk egy ideig külön, hivatalos app formájában, szerencsére azért rögzíthetjük őket a Kezdőképernyőre. Ha például gyakran használjuk a Google Drive-ot vagy a Google Maps-et, akkor a Chrome-ban a menü Eszközök listájából válasszuk a Parancsikonok létrehozása az alkalmazásokhoz sort, és készítsünk az Asztalra egy-egy parancsikont róluk. Ha ezzel megvagyunk, nyomjunk jobb gombot az ikonokon, és kattintsunk a Rögzítés a Kezdőképernyőre parancsra. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.