Hirdetés

Hatalmas siker, de egy vagyonba kerül az Amazon Alexa



|

Nagyon népszerűek az Alexa-alapú termékek, de rengeteget költ ezekre az Amazon.

Hirdetés

Az Amazont sokáig azért nem szerették a befektetők, mert ahelyett, hogy a nyereséget célozta volna meg, az új piacokba, új termékekbe és új fejlesztésekbe ölt minden pénzt - a stratégia több mint bevált, ugyanakkor erről a szokásáról még nem tett le az óriás. Az Alexa is hasonló történet. 

Hirdetés

Az Amazon Alexa-alapú eszközei 2016 legizgalmasabb termékei közé tartoznak, azonban a hatalmas népszerűség ellenére rengeteg pénzt égetnek el. 2016-ban 330 millió dolláros veszteséget okoztak, idén ez az összeg 600 millió dollár fölé emelkedik. 

Sokat pletykáltak arról, hogy az Apple is akar egy Siri-alapú okoseszközt - a Bloomberg szerint már két éve fontolgatják ezt, és egy ideje a prototípust is tesztelik. Azonban a fenti összeg jól mutatja, hogy mennyibe kerül az Alexának egy jól működő riválist állítani, még ha az Apple-nek erre van is tartaléka. 

Miközben az Amazonnak az Alexa egyelőre nem hoz nyereséget, csak hírnevet és hihetetlenül sok adatot (ezzel pedig rövid és hosszú távú előnyt a szektorban), addig egy Siri-alapú befektetés az iPhone-ok, iPadek és Apple TV-k felhasználói élményét is javíthatná. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.