Hirdetés

Hivatalos a Windows 8.1 megjelenési ideje



|

Nem tudni, hogy az informatikusok megkapják-e korábban az RTM változatot.

Hirdetés

Az utóbbi napokban számos pletyka keringett a Windows 8.1 elérhetővé válásának körülményeivel kapcsolatban, szerencsére a Microsoft tegnap részben tisztázta a helyzetet. A vállalat Windows blogjának tanúsága szerint a Windows 8.1 / RT 8.1 és Windows Server 2012 R2 operációs rendszerek általános elérhetővé válása új-zélandi idő szerint 2013. október 18-án esedékes, méghozzá pontban déli 12 órakor. Magyar idő szerint ez október 17. délután 2 órát jelent.

Hirdetés


A vállalatnak ettől függetlenül még van mit megosztania az operációs rendszerek kapcsán, ugyanis az RTM változatok elkészültének ideje egyelőre nem tisztázott, plusz a pletykák alapján az MSDN és Technet szolgáltatásokra előfizetett informatikusok az eddigi gyakorlattól eltérően nem fogják az általános elérhetővé válás előtt megkapni a végleges buildeket.


Ennek oka állítólag az, hogy a Microsoft munkatársainak az RTM elkészülte után még olyan fontos javításokat készíteniük a rendszerekhez, amelyeknek elméletben már a kiadásra jelölt verziókban helyet kellene kapniuk. Az RTM kiadási dátumának eltolása viszont csúszást eredményezhetne a velük előtelepített rendszerekkel érkező új eszközök piacra kerülésében.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.