Hirdetés

Ingyenes lesz a Windows 8.1



|

Nem kell majd a Windows 8 és RT operációs rendszerek tulajdonosainak fizetni az év végén érkező fő frissítésért.

Hirdetés

Tami Reller, a Windows üzletág marketing- és pénzügyi vezetője a JP Morgan bostoni rendezvényén bejelentette, Windows 8.1 lett a korábban "Blue" kódnéven emlegetett frissítés hivatalos neve. Míg korábban felröppentek olyan pletykák, amelyek szerint fizetni kell majd a frissítő csomagért, a Microsoft képviselője ezt egyértelműen cáfolta. Azaz a Windows 8.1 ingyenes lesz a Windows 8 és Windows RT operációs rendszereken, és egyszerűen telepíthető lesz a Windows Áruházából az év vége felé.

 



Tami Reller elmondása alapján június végén, a Build konferenciával egyidőben jelenhet meg az első publikus béta, míg az RTM kiadás augusztusra készülhet el.

 

Milyen újdonságokat várhatunk?

 

A felsorolást kezdjük rögtön a reflektorfénybe állított Start menüvel. Nos, sokszor felrepült már a hír, hogy visszatér majd a rendszerbe, amit másnapra rendre cáfoltak. Ez csak egyvalamit jelenthet: a jelenlegi állapotában (mármint, hogy nincs) nem marad. Annak ellenére gyanítjuk ezt, hogy Start menüre utaló jeleket korábban nem találtunk az általunk is kipróbált 9364 kódnevű, kiszivárgott verzióban.

 

A megoldás középúton lesz majd, így véleményünk szerint igaznak bizonyulhat azon értesülés: mely szerint lesz majd Start menü, csak éppen a Kezdőképernyőt indítja majd el, mint ahogy a klaviatúrán a Windows gomb. Emiatt akár egy olyan beállítás is bekerülhet a rendszerbe, amely élesítésével elsőként az Asztal jelentkezik majd be, végül is továbbra is minden út a Kezdőképernyőre vezet majd.

 

 

Tesztünk alapján a legnagyobb változás a rendszer Gépházában várható, ami jelentősen kibővül majd, ennek megfelelően a Vezérlőpulthoz hasonlóan csoportosítva találhatjuk majd meg a fontos beállításokat. Itt sok olyan funkció is megtalálható – például az értesítéseknél – ami hanghívásra lett kifejlesztve.

 

 

Ez két dolgot jelenthet: vagy mélyen integrálják majd a Skype-ot a rendszerbe, vagy – és ez a meredekebb – a Windows Phone és az asztali Windows egy közös alapot kap majd. Természetesen ez csak feltételezés, ám néhány újdonságra akár mérget is vennénk. A kezdőképernyő testreszabhatósága javulhat, a csempék több méretet vehetnek fel, és akár egy telepítési/frissítési sáv is helyet kaphat az alsó sávjukban. Az 50-50 százalékos snap szintén egy olyan újdonság, amit sokan kértek, s mivel a kiszivárgott Buildben már használható volt, ezért nem hisszük, hogy később kivennék.

 

Az új alkalmazások – Ébresztő, Számológép, Hangrögzítő, Movie Moments – sem valószínű, hogy kikerülnek majd. Ezen felül menetrendszerűen érkezik majd az Internet Explorer új, 11-es verziója, ami gyors tesztünk alapján szabványkövetőbb az elődjénél, a html5test.com oldalán ugyanis 323 pontot ért el, míg a 10-es kiadás 320 pontra képes.

 

 

A rendszerben hangsúlyosabb lehet majd a Bing kereső, ami beépülhet a rendszer vonatkozó funkciójába, valamint a SkyDrive is több helyen bukkanhat fel, például a fotóalbumnál elsődleges mentési helyé válhat. Pontosan nem tudni, hogy a tárhely szolgáltatás milyen mélyen integrálódik majd, de az egyértelmű, hogy a Microsoft stratégiája az, hogy minél több embert betereljen a felhőjébe.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.