Hirdetés

Ingyenes Windowst fontolgat a Microsoft



|

A redmondiak az Androiddal szeretnének versenyre kelni.

Hirdetés

A The Verge értesülései szerint a Microsoft épp azt fontolgatja, hogy ideje ingyenessé tenni a Windows Phone-t és a Windows RT-t (a Windows 8-at sajnos nem). Azzal, hogy a készülékek gyártói ingyen, külön licencdíj nélkül jutnának hozzá a microsoftos rendszerekhez, a redmondi cég jobb versenyhelyzetbe kerülhetne az Androiddal szemben. 

Hirdetés

Döntés még nem született a kérdést illetően, de állítólag a Microsoft OS alelnöke, Terry Myerson komolyan foglalkozik a témával, tehát nem kósza gondolatról van szó. 

A Microsoft jelenleg komoly pénzeket keres a rendszerei után beszedett licencdíjakból. Más kérdés, hogy a Windows Phone esetében gyakorlatilag szinte csak a Nokiától kapott pénzt, amit most felvásárolt, így a forrása megszűnt. Ennek tükrében már nem is olyan sokkoló ötlet az ingyen Windows Phone és RT. 

A redmondiak a kiesett bevételt máshonnan pótolnák, például hirdetésekkel a Windows 8 appjaiban, illetve megpróbálnának több előfizetőt elcsábítani a SkyDrive-hoz, az Office-hoz és a Skype-hoz. Egyes vélemények szerint a Microsoft az ingyen rendszereket csak 2015-ben vezetné be, amikor is az Xbox One-t, a Windows-t és a Windows Phone-t is egyesítenék a jobb app- és tartalommegosztás érdekében.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.