Hirdetés

Jönnek a Google-appok a Windows 10 Mobile-ra



|

Remélhetőleg holnap kiderül, hogy mit lép a Google és a Microsoft.

Hirdetés

A Google és a Microsoft nemrég fejezték be az 5 éve tartó szabadalmi pereskedést, most pedig úgy néz ki, elkezdenek együtt dolgozni. Arab források szerint a Google arra készül, hogy egy csomagnyi új appot jelentsen be a Windows 10 Mobile-ra. 

Hirdetés

Erre már holnap sort kerítenek, amikor a Microsoft bemutatja az új Lumia zászlóshajókat (a Surface Pro 4 mellett). 

A forrás szerint a Windows 10 Mobile-alapú készülékek így előretelepítve kapják meg az olyan appokat, mint a YouTube, a Hangouts vagy a Play Music. Ez óriási váltás, hiszen nemrég szándékosan blokkolta a Google a YouTube-ot a platformon. 

A mobilos Windows fő baja az, hogy a Microsoft legnagyobb igyekezete ellenére nem érdekli a fejlesztőket, ezért nincs rá elég app. Többek között emiatt aztán vásárlóból sincs elég, mindez pedig egy ördögi körforgást szül. 

A Microsoft egyébként már rég elindította a szolgáltatásait Androidon és iOS-en. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.