Hirdetés

Jövőre jön a Vista utódja?



|

A Windows 7 Milestone 1 (M1) változatát a Microsoft már eljuttatta kulcsfontosságú partnerihez. Az operációs rendszer új verziója akár már jövőre megjelenhet.

Hirdetés

Több forrás is megerősítette, hogy a Windows 7 igen korai változatát a Microsoft már eljuttatta „kulcsfontosságú partnereihez" - tesztelés céljából. A Milestone 1 (M1) verzióval együtt a Microsoft útiterve is kikerült, amelyből kiderül, hogy a Vista utódja már akár jövőre is megjelenhet.
Semmi sem bizonyítja jobban azt, hogy a Windows Vista nem szerepel olyan jól, mint azt a Microsoftnál várták, mint az hogy gőzerővel dolgoznak az utódján és annak 2010-es megjelenését előrehozták 2009-re. A fent említett útiterv alapján a Windows 7 megjelenési dátuma ugyanis 2009 második fele.

 

 

minwin7.jpg

 


A Microsoft partnereihez eljutatott korai verzió egyelőre csak angol nyelvű, de létezik belőle x86 és x64 változat is. A Microsoft által is kiemelt érdekes képessége, hogy több gyártótól származó grafikus kártyákból álló, heterogén rendszert is képes kezelni. A médiaközpont alkalmazás új változata is már helyet kapott benne - igaz egyelőre még csak a PC-hangszóróját képes megszólaltatni.
Ha a cég szeretné tartani a 2009 második félévi megjelenési dátumot, akkor sietnie kell. Az M2 verzió a tervek szerint 2008 április/májusban lesz kész, az M3 pedig valamikor a harmadik negyedévben. A béta, valamint az RC verzió megjelenési ideje még nincs eldöntve, de valószínűleg egy év múlva talán már működő bétát is láthatunk az operációs rendszerből.
A Windows 7-ről elég kevés információ áll egyelőre rendelkezésre, azt lehet tudni, hogy beépített érintőképernyő támogatást tartalmaz majd, valamint azt, hogy a MinWin névre hallgató kernel-je mindössze körülbelül 40 megabájt memóriát foglal el. Ezt mutatta be Eric Traut Microsoft fejlesztőmérnök tavaly októberben egy konferencián, amikor a MinWin korai verziójával egy HTTP-kiszolgálót futtatott egy virtuális gép belsejében, mindössze 33 megabájt memória felhasználásával.

 

minwin7_eloadas.jpg
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.