Kalauz kezdő Linux-felhasználóknak

|

Megadjuk a kezdő lökést az Ubuntu Linux telepítéséhez, és választ adunk a témával kapcsolatban leggyakrabban felvetődő kérdésekre, félelmekre és problémákra.

Hirdetés

Egyre több szó esett a Linuxról az elmúlt években, és a legújabb fejlesztéseknek köszönhetően már a számítástechnika világában kevésbé jártas felhasználók is egyszerűen kipróbálhatják a rendszert. A kilencvenes évek elején indult egyemberes projekt egyre kedveltebb az asztali felhasználók között is, ami részben az erre a területre irányuló fejlesztéseknek és az olyan változásoknak köszönhető, mint a Valve 2013-ban hozott döntése. A játékkészítő cég bejelentette: csatlakozik a Linux alapítványhoz, és a vállalat steamszolgáltatását Linuxon is elérhetővé teszi. Ezzel a lépéssel talán az egyik legnagyobb gát szakadt át a váltáson vacilláló Windows-felhasználók számára.

Hirdetés

A rendszer rengeteg változáson ment keresztül az elmúlt bő húsz év során. A korai fejlesztések főként az asztali felhasználók által kevésbé ismert szerveroldalon történtek. A projekt története 1991-ben kezdődött, amikor egy finn egyetemista, Linus Torvalds bejelentette a comp.os.minux Usenet csoportban, hogy saját használatra egy új, ingyenes operációs rendszert fejleszt. A listán tett hozzászólásban még hobbiprojektként emlegetett rendszer egyelőre közel sem volt teljes, később a GNU szabadszoftver-kezdeményezésből és a Linux házasságából alakult ki annak a szoftvernek az elődje, amit ma GNU/Linuxnak hívunk.

Ismerkedés a Linuxszal

Az operációs rendszerek az elmúlt években egyre több beépített funkcióval, kompozit asztali megjelenítéssel és egyéb szemet gyönyörködtető képességekkel kerülnek piacra. Fő feladatuk ugyanakkor az, hogy kapcsolatot teremtsenek a gépen futó alkalmazások és a hardver között, mely utóbbi az elmúlt évek során mit sem változott. Ilyen rendszereket nap mint nap használunk. A legismertebbek ezek közül a Windows, a Mac OS X, mobilfronton pedig főként Android, Windows Phone és iOS rendszerekkel találkozunk.

Linus Torvald, a Linux "atyja"

A Linux is egy ilyen operációs rendszer, amely nemcsak asztali gépeken, laptopokon, de szuperszámítógépektől kezdve a szintetizátorokon át a tévékig mindenhol megtalálható. Hogy miért érdemes váltani már jól megszokott rendszerünkről? A Linux egy ingyenes, biztonságos alternatíva, amely rengeteg lehetőséget nyújt felhasználói számára. Ássunk kicsit mélyebbre, és ismerkedjünk meg a rendszerrel.

Válasszunk disztribúciót

Hirdetés

A szabad szoftverek fejlesztése nagyban eltér a vállalati modelltől. A Linuxot rengeteg ember és cég együttes erővel fejleszti, aminek végeredménye egy teljesen ingyenesen felhasználható szoftver. A GNU/Linux minden porcikája szabad szoftverből áll, és mint a legódarabokat, cserélgethetjük őket. A rendszerindító alkalmazást, a grafikus felületet, de tulajdonképpen bármit átszabhatjuk, éppen ezért a Linux több ízesítésben, úgynevezett disztribúciókban kerül a felhasználók elé.

Mivel ennyire rugalmasan alakítható a rendszer, a felhasználók rengeteg disztribúció közül válogathatnak. Valamelyikben máshogy kell installálni a szoftvereket, vagy máshogy néz ki a menüsáv, de akad olyan disztribúció is, ahol a grafikus felületet teljesen kihagyták a fejlesztők. Ez a sokszínűség elsőre zavarba ejtő lehet, de ezt ne hátrányként, hanem előnyként fogjuk fel. Számtalan opciónk van. Amennyiben nem vagyunk elégedettek jelenlegi disztribúciónkkal, gyorsan és fájdalommentesen válthatunk egy másikra, vagy személyre szabhatjuk a meglévőt.
Jó hír, hogy a disztribúció kiválasztásához bőven találunk információt a neten, tömérdek mennyiségű cikk foglalkozik a témával. Kevésbé jó hír, hogy a jól ismert szabály itt is érvényes: a puding próbája az evés.

Puding próbája…

Ha kiválasztottuk a nekünk szimpatikus disztribúciót, akkor ahelyett, hogy fejest ugranánk a Linux világába, próbáljuk ki a rendszert biztonságos körülmények között. Minden disztribúciónál több-kevesebb lehetőségünk van a tesztelésre, mi most az egyik legkedveltebb Linux-variánst, az Ubuntut vesszük szemügyre.

Hirdetés

Az Ubuntu törekszik a felhasználóbarát megjelenésre és használhatóságra. Akik Windowsról térnek át, és most találkoznak először Linuxszal, azoknak talán az egyik legjobb választás a Cannonical rendszere. Például azért, mert sok lehetőséget kapunk még a végleges telepítés előtt kipróbálni az Ubuntut. Az egyik ilyen lehetőség a Wubi telepítő használata, melynek segítségével úgy installálhatjuk a nyílt platformot, mint egy programot, tehát a telepítés már meglévő Windows rendszerünkön történik. Anélkül, hogy belemennék a technikai részletekbe, érdemes megemlíteni, hogy ez a megoldás a kipróbálás szintjén nagyon jól működik, de a Wubival telepített rendszerünk közel sem fogja azt a teljesítményt hozni, mint egy teljesen külön partícióra telepített Ubuntu. Ettől függetlenül használjuk a megoldást, telepítsünk programokat, játszadozzunk a rendszerrel. Ha tetszik, amit látunk, akkor kezdődhet az éles telepítés.
Második lehetőségként felinstallálhatjuk a Virtualboxot, az ingyenesen elérhető virtualizáló környezetet. Ezt úgy képzeljük el, mintha becsapnánk a linuxos telepítőt, és virtuálisan hoznánk létre a gépet, amelyen a telepítést végezzük. Ezeket a gépeket bármikor törölhetjük, módosíthatjuk anélkül, hogy bármi kárt tennénk meglévő Windows rendszerünkben, persze a megfelelően nagy háttértárról gondoskodnunk kell.

A hamarosan megjelenő új QNAP firmware számos újdonságot tartogat

Végül talán a legegyszerűbb lehetőség mind közül a Live CD használata. Töltsük le az Ubuntu oldaláról a telepítő képfájlt, és írjuk ki CD-re vagy pendrive-ra, majd bootoljunk be valamelyikről. A Live CD-vel korlátozottan ugyan, de élőben próbálhatjuk ki a rendszert anélkül, hogy bármit is telepítenénk a gépre. Ilyenkor ugyan lehetőségeink korlátozottak (főleg, ha CD-ről indítottuk a rendszert), de megnézhetjük a grafikus felületet, a rendszerrel érkező programokat stb. A Live CD másik előnye, hogy a tesztvezetés után azonnal installálhatjuk a rendszert.

Biztonság, szabadság, hardverek és közösség

A Linux felépítését, illetve működését tekintve több szempontból is eltér a Windowstól, és működéséből adódóan biztonságosabb. Viszont minden rendszer csak annyira erős, mint a leggyengébb része, ezért telepítéskor figyeljünk arra, hogy a megadott jelszó erős legyen, mert a későbbiek során nemcsak a belépéshez, de az adminisztrátori feladatok ellátásához is szükségünk lesz rá.

Hirdetés

A Linux egyik legérdekesebb és egyben legfélelmetesebb része a szabadság. Félelmetes, mert egy újonnan jött ember könnyen összezavarodik a sok lehetőség láttán, érdekes, mert a felhasználó korlátok nélkül formálhatja rendszerét. A Linuxnál nem vetődnek fel olyan problémák, mint egy vállalat gondozásában piacra került rendszer esetében. Szabad szoftverek használatával nem kell attól tartani, hogy a gyártó nem támogatja tovább rendszerünket, vagy olyan változások kerülnek a szoftverbe, melyek miatt nem szeretnénk tovább használni.
Jó példa erre az Ubuntu új alapértelmezett grafikus felülete, a Unity, ami megérkezését követően erősen megosztotta a felhasználói tábort. Volt, akinek tetszett a fejlesztés, de szép számmal akadtak olyanok is, akik a pokolba kívánták az új felületet. Ha ilyen problémával találjuk magunkat szembe, egyszerűen keresnünk kell egy nekünk tetsző alternatívát. A unitys példánál maradva egy lehetséges megoldás egy másik grafikus felület telepítése. A szoftverközponton keresztül három kattintással elindítható az alternatív felület letöltése, és pár perc múlva egy új asztali környezetben találjuk magunkat.

A driverek esetében is a szabad szoftverfejlesztés szabályai érvényesülnek, sok esetben nem a hardvergyártó cég, hanem a Linux fejlesztése mögött álló közösség készíti el a meghajtóprogramokat. Ez azt jelenti, hogy a támogatott hardverek out-of-the box működnek majd, nem kell az interneten vadásznunk hozzájuk külön szoftvereket. De vannak olyan esetek, amikor adott hardverhez nem készült, vagy nem teljesen működőképes a driver, ezért új eszközök vásárlása során érdemes egy gyors kereséssel meggyőződni arról, hogy az új jövevény biztosan működik-e rendszerünkkel.

A projekt mögött álló közösség mind felhasználói, mind fejlesztői oldalról nagyon segítőkész. Pár ökölszabály betartásával és értelmes kérdésekkel szinte mindig kapunk segítséget a rendszer használatával, fejlesztésével kapcsolatban. Alaposan nézzünk utána a problémáknak, keressünk megoldásokat online fórumokban, cikkekben, és olvassuk el a programhoz mellékelt dokumentációt is. Ne feledjük, akik az internet másik végén ülnek, hozzánk hasonlóan a saját szabadidejükben válaszolnak és segítenek egymásnak, ne éljünk vissza ezzel a gesztussal. A közösségi aktivitás mellett rengeteg cikk, dokumentáció és fórumposzt áll rendelkezésünkre, hogy megértsük és használni tudjuk újdonsült Linux rendszerünket.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.