Hirdetés

Kaszát kapott a Firefox Hello csevegő



|

A következő kiadásban már nem lesz elérhető a szolgáltatás.

Hirdetés

Folytatja a Firefox ritkán használt sallangoktól való megtisztítását a Mozilla. Az alapítvány bejelentette, hogy a szeptember 13-án érkező Firefox 49-ben már nem lesz benne a Hello csevegőszolgáltatás, ráadásul opcionális kiegészítőként sem áll majd rendelkezésre; egy az egyben kaszát kapott.


Hirdetés


A WebRTC technológiára épülő Hello csevegő még a 2014 decemberében kiadott Firefox 34-ben mutatkozott be. Első körben magába a böngésző kódbázisába integrálták a fejlesztők, ám később kiszedték onnan, és a Pockethez hasonlóan a böngészőhöz csomagolt kiegészítővé vált. A Hello lehetővé tette a felhasználók számára, hogy klasszikus csevegőszolgáltatásokba való regisztráció, továbbá beépülők telepítése nélkül képesek legyenek egymással chatelni és videokonferenciázni.


A Firefox Hello vagy elkerülte a felhasználók figyelmét, vagy nem volt rá szükségük, így vélhetően kevesek őszinte meglepetésére most utolérte a végzete.


(Forrás: OMG!Ubuntu, Mozilla)

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.