Hirdetés

Képregényolvasó szoftverek (majdnem) minden platformra



|

Bemutatjuk mind a legegyszerűbb, mind a legtöbb érdekességeket nyújtó szoftvereket, több platformra is, hogy könnyebb legyen a választás.

Hirdetés

A képregények és számítógépes játékok műfaja mostanság a leginkább vitatott művészeti ág. A legtöbb laikus úgy véli, hogy mindkét műfaj gyerekeknek való, számítógépes játékkal játszani csak időelütés céljából érdemes, képregényekből pedig vagy csak szuperhősös, vagy csak furcsa, idegen manga létezik, ilyesmivel pedig komoly, felnőtt ember nem foglalkozik. Ha valaki netán nem így gondolná, az bizony többféle alkalmazás közül válogathat, amelyek segítségével a számítógépén is böngészheti a különféle érdekesebbnél érdekesebb történetet. Talán nem kell mondanunk, hogy amellett, hogy valóban vannak szuperhősös képregények, több ezer olyan alkotás közül válogathatunk, amelyek bizony már a magasművészet határait feszegetik. Ismerkedjünk bátran a képregények világával, több meglepetés várhat ránk, mint gondolnánk!

 

YacReader


Többfélék vagyunk, többféle operációs rendszert szeretünk. Tudták ezt a YacReader programozói is, így hát mind a Windows-kedvelők, mind a Macekkel rendelkezők, mind pedig linuxosok megtalálhatják a számításukat e szoftverrel kapcsolatban, ugyanis mindhárom operációs rendszer támogatja a program használatát.


A nagy ikonos felület használata nagyon könnyű, a YacReader Librarybe tallózhatjuk be a fájljainkat, amelyek a ZIP és TAR csomagkiterjesztés mellett a képregényeknél megszokott CBR, CBZ kiterjesztéseket is támogatják, plusz természetesen JPG vagy TIFF kiterjesztésű képeket is nézegethetünk vele. A YacReader Libraryben létrehozhatunk egy gyűjteményt, amely gyűjteményben szereplő képregények fedelei megjelennek a jobb oldali nagy felületen (háromféle megjelenítés közül választhatunk). Ha el szeretnénk olvasni az aktuális képregényt, akkor a Library egy külön ablakban nyitja meg magát a képregényolvasó felületet. [Fontos infó, hogy Linux (Ubuntu, 10.04-es verzió) alatt a YacReader hektikusan működött, a képregényolvasó rész kifogástalan volt, ellenben a Library részbe nem tallózhattuk be a képregényeket tartalmazó könyvtárakat, nem jelenítette meg őket.]

 

 

CDisplay


A CDisplay a legismertebb ingyenes alkalmazás Windowsra, minden alapot tud, de ezen túl nem sokat nyújt nekünk. Képes kezelni a CBR, CBZ, ZIP és TAR fájlokat, valamint képnézegetésre is használhatjuk, azonban mivel egyszemélyes fejlesztésről van szó, a programozója pedig már nem elérhető, ezért újabb Windowskon (Vista és Windows 7) már nem biztos, hogy működni fog. Lelkes rajongók folytatták ugyan a munkát, azonban az eredeti szoftver esetenkénti fagyásait még nem tudták kijavítani – ezzel kell kalkulálnunk, amikor letöltjük az egyébként kifogástalanul működő alkalmazást.


A felülete átlátható, könnyen kezelhető, nem lesz vele gondunk képregényolvasáskor. Nagy kár, hogy megállt a fejlesztése, örültünk volna, hogyha sikerül még pluszfunkciókat beletenni az alkalmazásba.

 

 

 

 

Comics


Az előbb ismertetett programnál sokkal látványosabb az iPadre fejlesztett, találó nevű Comics, amelyet különszámunkban, az iPad Superguide-unkban is bemutattunk. Nagyon nagy élmény lesz ezzel az appal képregényt olvasni, ezt garantálni tudjuk, ugyanis rendelkezik egy olyan funkcióval (ennek neve Comics Guided View), amellyel a program intelligens módon jeleníti meg a képkockákat. Egyszerre csak egyet nagyít ki, majd megfelelő sorrendben végigcikázik a további képeken, ráadásul oly módon, hogy nem gyűlik meg a baja a szokatlan elrendezésű képregényekkel sem. Ha mégsem tetszene nekünk ez a funkció, még mindig nézegethetjük a képregényeinket megszokott módon. Nagy pozitívum, hogy az iTunes App Store-ban ingyenesen érhető el maga a szoftver, ráadásul még nagyobb piros pontot érdemel az a tény, hogy saját képregény-áruházzal rendelkezik, amelyben rengetegféle teljes képregény-sorozatot érhetünk el, sok közülük teljes egészében letölthető és szintén ingyenes. Ehhez regisztrálnunk kell a Comixology.com oldalon, majd be kell jelentkeznünk oda.

 

 

 

Alice for iPad


Ha már iPad, nem feledkezhetünk el az egyik legcsodálatosabb alkotásról, amely bemutatja, hogy a jövőben milyen módon böngészhetünk regényeket-képregényeket: ez az Alice. Az Atomic Antelope mindössze két szoftvert jelentetett meg az Alice előtt, amellyel aztán világhírűek lettek, nem véletlenül. Az interaktív könyvben megjelennek Lewis Carroll eredeti regényében szereplő rajzok, amelyekkel aztán többféle módon játszogathatunk el: vontathatjuk őket a képernyőn, elfordíthatjuk a készüléket olvasás közben – nagyszerű dolog, hogy akár ilyen módon is megszerettethetnénk a gyerekünkkel az olvasást (a lenti videón látható, mennyi mindenféleképpen eljátszogathatunk az alkalmazással). Sok szülő nyilatkozott ugyanis pozitívan a programról. Az interaktív regény interaktivitása természetesen kikapcsolható, és úgy is végignézhetjük a könyvet, ahogy eredetileg kinézett, viszont így kimaradunk az érdekességekből. Az Alice ingyenes bemutató verziója csak néhány oldalt tartalmaz, az egész interaktív regényt mindössze 8,99 dollárért megvásárolhatjuk az iTunes oldalán.


 

 

 

 

Comix


Jelen sorok írója ezzel a szoftverrel szokta böngészni Linuxon a képregénygyűjteményét – mindent tud, amit kell, nincsenek benne felesleges sallangok, amelyek csak lassítanák a megjelenítést, így nem véletlen, hogy a legtöbb linuxos felhasználó ezt fogja választani a Szoftverközpontból. A képregényolvasó felületén bal oldalt láthatók az épp olvasott képregény oldalai miniatürizálva, a teljes verzió pedig jobb oldalon látható – természetesen ki is nagyíthatjuk, ha úgy tartja kedvünk. Az egyazon könyvtárba tartozó képregények között könnyedén válthatunk; ha befejeztük a sorban következő alkotás olvasását, rögtön áttérhetünk a következőre, nem kell beállítanunk semmit, a program automatikusan hozza a következő részt.

 

 

 

Vintage Comic Droid


Végezetül ne maradjanak képregényolvasó szoftver nélkül az Android-tulajdonosok sem: számukra a 3000+ ingyenes képregénnyel rendelkező Vintage Comic Droid lehet a megoldás. A szoftverben nincsenek felesleges gombok, könnyen tölthetünk le az adatbázisból képregényeket, amelyeket aztán teljes képernyős módon nyithatunk meg és olvashatunk el, valamint bele is nagyíthatunk a képregényekbe, ha esetleg kicsi lenne a kijelzőnk felbontása.

 

 

 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.