Hirdetés

Kibabrál magával és kisvállalati ügyfeleivel a HP



|

Fizetni kell majd a frissítésekért a szerverek szoftveres garanciájának lejárta után.

Hirdetés

A ZDNet beszámolója alapján a HP jó eséllyel nagy öngólra készül, ugyanis a néhány száz dolláros mikroszerverektől a több ezer dolláros komolyabb kiszolgálókig mindent lefedő ProLiant termékcsaládja esetében 2014. február 19-től átalakítja a megszokott szoftveres támogatási rendszert.

Hirdetés


A megvásárolt eszközök szoftveres garanciájának lejárta után az ügyfelek kizárólag akkor kapnak majd akár kritikus hibákat javító firmware-frissítéseket, amennyiben előfizetnek a Care Pack Service szolgáltatásra, vagy valamiféle egyéb támogatási szerződésben állnak a céggel. Ez elsőre nem tűnik olyan hatalmas problémának, hiszen nem operációs rendszer frissítésekről van szó, azonban például néhány nem túl régi mikroszerver esetében a HP-nek tavaly foltozást kellett kiadnia a Windows Server 2012 R2 telepíthetővé tétele érdekében, de korábban már súlyos SATA-s lemezátviteli problémákat is patchelt a vállalat.


A néhány száz dolláros mikroszervert igénylő kis- és középvállalatok esetében a támogatás évi 126-200 dolláros extra kiadást jelent, míg a legdrágább kiszolgálóknál a váratlan tétel meghaladhatja az 1000 dollárt is. A HP természetesen hangsúlyozta, hogy nem kötelező előfizetni a Care Pack Service szolgáltatásra, azonban többek közt az ősi rivális Dell a termékeinek életciklusa alatt ingyen biztosítja az efféle javításokat: új hardverbeszerzés esetén ez eldöntheti a kérdést, hogy kitől vásárol a KKV.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.