Hirdetés

Kiválóan fogy a Windows 8



|

Hat hónap alatt 100 millió licenc talált gazdára.

Hirdetés

A Microsoft aktuális operációs rendszerének kiadása óta heves viták folynak a szoftver sikerének mértékéről, ráadásul a redmondiak eddig nem voltak túlságosan kommunikatívak az eladásaival kapcsolatban, noha januárban kaptunk egy nehezen megítélhető 40 milliós értéket. Ez természetesen nem jött rosszul azon piaci elemzőknek, akik feltétlenül a Windows 8-ra kívánták kenni a hanyatló PC-s eladásokat, ám a Microsoft ma reggel tiszta vizet öntött a pohárba.


A vállalat blogjában megjelent bejegyzés alapján 6 hónappal a szoftver piacra kerülése után összesen 100 millió darab licenc talált gazdára, amelyben az összes eladási forma – OEM és frissítés – benne van. Ez annyit tesz, hogy a Windows 8 nagyjából olyan tempóban fogy, mint annak idején a Windows 7. Sajnos a Surface táblagépek értékesítési volumenéről továbbra sincs információ.


A tájékoztatás szerint Windows Áruházban bő 60 ezer alkalmazás található, a bolt letöltéseinek száma pedig 250 millió felett jár. Néhány további statisztikai érdekesség: összesen 700 millió Microsoft-fiók létezik, a SkyDrive és Outlook.com pedig ilyen sorrendben 250 / 400 millió aktív felhasználóval rendelkeznek.


Végül a vállalat megerősített néhány eddig pletykált információt a Blue frissítéssel kapcsolatban: a tervek szerint ősszel fog piacra kerülni, nem lesz ingyenes, az újdonságait pedig a Windows RT is megkapja. A fejlesztése során elsősorban a felhasználói visszajelzésekre hagyatkoztak.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.