Hirdetés

Már regényt is tud írni a Google mesterséges intelligenciája



|

Az AI annyi romantikus regényt olvasott, hogy már képes sajátot írni.

Hirdetés

A Google folyamatosan szeretné fejleszteni a szolgáltatásait, ehhez pedig a mesterséges intelligenciák tudását is beveti. 

Hirdetés

Az óriás az AI motorjának ezúttal 2865 darab romantikus regényt adott oda annak érdekében, hogy az jobban megértse a nyelvet, és fejleszteni tudja a sajátját. 

A cél az, hogy a Google termékei intelligensebb és jobb válaszokat adjanak a felhasználóknak. Többek között a kereső és az Inbox is profitálhat mindebből, változatosabb és természetesebb visszajelzésekkel. 

A Google mérnökei szerint a romantikus regények nagyszerű eszközök a mesterséges intelligencia képzésére, ugyanis nagyjából ugyanazt a forgatókönyvet követik, így az AI a nyelv változatosságára koncentrálhat. 

Az AI miután végzett a sok könyvvel, annyira belejött a feladatba, hogy képes magától mondatokat írni. Ezeket utána összehasonlítja a kész, elolvasott könyvekben szereplőekkel, majd még tovább finomít és fejlődik. Ennek köszönhetően képes saját maga megírni egy romantikus regényt

Messze nem ez egyébként az első eset, hogy egy bot ír önállóan regényt, de remekül jelzi, hogy a mesterséges intelligencia mennyire kiterjedt, mély és meghatározó szerephez jut majd a következő években, évtizedekben. Talán az egyéni ízlésünkre szabottan is tud majd nekünk könyvet írni. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.