Hirdetés

Máris feltörték az Apple böngészőt



|

Mindössze néhány órával a Safari 3 windowsos bétájának bejelentése után máris hibát fedeztek fel a böngészőben.

Hirdetés

 

Korábban már beszámoltunk róla, hogy az Apple új, windowsos böngészőt dobott piacra, igaz, béta állapotban.

 

Az Apple új kibocsátásával kapcsolatos érdekesség, hogy mindössze néhány órával a Safari 3 windowsos bétájának bejelentése után egy szakember már fel is fedezett egy hibát a böngészőben, amelynek segítségével sikerült azt összeomlasztania. Aviv Raff saját oldalán tette közzé a felfedezést, és elmondta: mindössze 3 percébe került, hogy felfedezze a sérülékenységet, és bár Mac OS X alatt még nem tesztelte a hibát (vagyis nem világos, hogy az kizárólag a Windows alá készülő Safari-változatot érinti-e), mindenesetre jó esély van rá, hogy segítségével kártékony kódokat lehet az áldozatok PC-jére juttatni.

 

Raff szánalmasnak nevezte az Apple szlogenjét, amely szerint a Safari "az első naptól biztonságos", de azt is hozzátette, hogy nem kíván rászállni a cégre, hiszen korábban már a Microsoft és a Mozilla szoftvereivel kapcsolatban is közzé tett néhány sérülékenységet. "Mindenkinél találni bugokat, de nem mindenki mondja, hogy terméke a legelső naptól kezdve teljesen biztonságos. Az is lehet persze, hogy most a nulladik napon vagyunk" - tette hozzá Raff.

 

Forrás: Computerworld Online

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.