Hirdetés

Még van mit bizonyítania a Windows 8-nak



|

60 millió eladott licencen is túl van a Windows 8 az első 100 napját követően, azonban a Microsoft csempés operációs rendszerének még van mit bizonyítania a továbbra is lejtmenetben lévő PC-s piac és a feltörekvő tabletes szektor együttesében.

Hirdetés

A Microsoft Windows 8-as operációs rendszere tavaly október 26-án indult hódító útjára. Több hónappal az eladások kezdete után mind a felhasználók, mind a Microsoft leszűrhették a következtetéseket abból, hogyan alakult a csempés rendszer több mint első 100 napja.

A redmondiak eddig közzétett eladási adatai szerint a Windows 8-ból már több mint 60 milliót értékesítettek, ami nagyjából tükrözi a Windows 7 eredményeit, annak startjakor. Ez a szám viszont nem árulja el a teljes történetet. A Windows 8-ra való frissítésnek sokáig nagyon kedvező ára volt, ráadásul azt sem tudni, hogy hány licenc került az OEM-ekhez és az üzletekhez, amelyek tehát nincsenek feltétlenül aktív használatban.

A szakértőket az is aggasztja, hogy a PC-s piac visszaesését a Windows 8 eddig nem tudta megfordítani. Nagy kérdés, hogy sikerül-e hosszútávon a helyzetet stabilizálnia, avagy egy újabb Vista kerül a szoftveróriás történelemkönyvébe. Az ünnepi szezon sem sikerült tökéletesre a Microsoftnál. Míg egyes kategóriákkal nem volt probléma, addig például az érintőképernyős eszközök iránti keresletet alábecsülték, így nem mindig volt megfelelő méretű készlet egyes gépekből. A vásárlók szívesen rátették volna az ünnepek alatt a kezüket a Surface-re, sokan azonban egyszerűen nem tudtak hozzájutni. A következő hetekben a Surface RT Európába is megérkezik.

A legnépszerűbb, Windows 8-at futtató termékek között szerepel eddig például a Lenovo IdeaPad Yoga 13, de az Acer Aspire S7-et is nagyon sokat emelik le a polcokról. 

Tabletfronton adódhatnak még további gondjai a Microsoftnak. A Samsung például Amerikában nem kíván Windows RT-t használni, a HP pedig egyáltalán nem tervezi az operációs rendszer felhasználását az ARM-alapú gépeken (utóbbi a Surface-t még lassúnak is nevezte). 

A Microsoft azt a döntését, hogy elhagyta a Start menüt a Windows 8-ból, azzal magyarázta, hogy a trend szerint egyre kevesebben használták azt. A redmondiak szerint a felhasználók döntő többsége, több mint 90 százaléka már az első napon megtalál minden fontos dolgot, amit használni szeretne. Úgy gondolják, hogy a visszafogott tanulás sem jelent gondot, ami a Windows 8 új elemeinek a használatához szükséges, általában ugyanis az emberek maguktól fedezik fel a részleteket, miután a főbb elemeket megmutatták nekik. Ezt bizonyítja az is, hogy a Start Képernyőkön két hét alatt megduplázzák a csempék számát, az app-letöltések száma pedig már túl van a 100 millión.

A Windows 8 összességében egy biztos rajtot vett. A 7 és 8 hüvelykes tabletek között nagyon nehéz dolga lesz azonban, ha jelentősebb felhasználói tábort szeretne kovácsolni. Bár a Microsoft szerint a rendszer hordozhatósága és flexibilitása bárhol helytállóvá teszi a Windows 8-at, ezt a szektort egyelőre úgy tűnik, az iPad Mini uralja. A Chromebookok egyre nagyobb népszerűségével és a tabletek további előretörésével a Microsoftnak azt is biztosítania kell, hogy ne legyenek negatív kritikák és botrányok a Surface Pro tabletje körül. Ellenkező esetben nehéz lesz növelni idén az eladásokat.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.