Hirdetés

[Frissítve] Mégis marad a boltokban a Windows 7?



|

Úgy tűnik a Microsoft csendben meggondolta magát.

Hirdetés

Olvasóink közt meglehetősen negatív fogadtatásban részesült pénteki hírünk, miszerint a Microsoft október végén a lehető legnagyobb csendben befejezte a Windows 7 bolti forgalmazását, továbbá az OEM-ek számára 2014. október 30-át jelölte meg az utolsó rendelési napként.

Hirdetés


A prog.hu munkatársa a jelek szerint ma kívánta megírni ugyanerről szóló hírét, ám tényellenőrzés során feltűnhetett neki, hogy nem klappol a dolog: a Microsoft általunk is citált amerikai támogatási oldalán dátumok helyett újból a „később kerül meghatározásra” jelzés olvasható. A lap magyar nyelvű változatán továbbra is az idei és jövő évi dátumok láthatóak.


Ez két dolgot jelenthet: vagy kizárólag néhány piacon folytatódhat a Windows 7 bolti forgalmazása, vagy csak nem sikerült még frissíteni a magyar nyelvű tájékoztatást. Érzésünk szerint inkább az utóbbiról lehet szó, ugyanis a brit verzióról is eltűntek a dátumok, míg a francia és német kiadásokon a magyaréval azonos adatok olvashatóak. Frissíteni fogjuk a hírt, amint tisztázódik a helyzet.


[Frissítés] A Microsoft végre megszólalt az ügyben: a bolti forgalmazás most 2013. október 30-cal megszűnt, azonban az OEM-eknek történő értékesítés befejezésének időpontjáról még nem született döntés.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.