Hirdetés

Megjelent a Windows Vista RC1



|

Akár ötmillió ember is tesztelheti a Windows Vista aktuális próbaverzióját

Hirdetés

A bejelentés fontos lépés a technológiai iparág számára a Windows Vista végleges változatának kiadása felé közeledve, amelynek dátuma üzleti felhasználóknak 2006. novembere, egyéb felhasználóknak pedig 2007. januárja lesz.

A Microsoft szeptember 1-jén, pénteken először a technikai felhasználók egy kis csoportja számára tette elérhetővé a Windows Vista RC1 változatát, a Vista Customer Preview Program (CPP) résztvevői számára pedig még a héten tervezi elérhetővé tenni a kódot. A Microsoft új tagok számára is megnyitja ezt a népszerű kiadás előtti tesztprogramot. A Microsoft összességében több mint 5 millió ember számára szeretné elérhetővé tenni a Windows Vista RC 1-et világszerte.

„Most, hogy kiterjesztjük a Windows Vista Customer Preview programot, még szélesebb közönség tudja megtapasztalni, mennyi mindent nyújt majd a Windows Vista” – nyilatkozta Mike Sievert, a Microsoft Windows Client marketingért felelős alelnöke. „A CPP kiterjesztése fontos üzenet az iparág és a felhasználók részére – ideje elkezdeni a Windows Vistára való felkészülést.”

Kiterjesztett Windows Vista Customer Preview Program

A Microsoft kiterjeszti az elmúlt negyedévben a Windows Vista második béta verziójának kiadásával indult Windows Vista Customer Preview Programot (Felhasználói Előzetes Program). A CPP lehetővé teszi a Windows Vista RC1-hez hozzá nem férő fejlesztők és IT szakértők számára, hogy más csatornákon keresztül megkapják a kódot, és hozzálássanak a teszteléshez. A technológia szerelmesei a CPP részeként megszerezhetik a kiadás előtti kódot, és elkezdhetik a Windows Vista különböző felhasználói forgatókönyveit tesztelni. A CPP jelenlegi résztvevői e hét elején kapják meg az RC1 kódját, az új résztvevők pedig a rá következő néhány napban csatlakozhatnak a programhoz. A Microsoft saját MSDN és TechNet oldalain is letölthetővé teszi az előfizetők számára az RC1-et, és együttműködik technikai szaklapok kiadóival a világ minden táján, hogy eljuttassák az olvasókhoz az új operációs rendszer tesztváltozatát.

A Windows Vista RC1-gyel a Microsoft jelentősen fejlesztette a termék stabilitását és megbízhatóságát, növelte a teljesítményt, és javította felhasználói élményt. A Microsoft arra ösztönzi a fejlesztőket, hogy teszteljék az alkalmazásaikat a Windows Vista RC1 változatán, a végső verzióra való felkészülés részeként. A Microsoft emellett elérhetővé tesz számos eszközt, melyek segítik a partnereket a „Certified for Windows Vista” minősítés megszerzésében. A „Certified for Windows Vista” minősítés garantálja, hogy a partnerek által fejlesztett alkalmazások megfelelően együttműködnek a Windows Vista operációs rendszerrel, a Microsoft- partnerek pedig e minősítés alapján élhetnek a program előnyeivel, amelyek saját alkalmazásaik promócióját és piacra vitelét hivatottak segíteni. Emellett a Microsoft továbbra is arra buzdítja a szoftveripar vállalatait, hogy teszteljék jelenlegi (Windows XP) generációs alkalmazásaikat a „Works with Windows Vista” minősítés használatára való jogosultság elnyerése érdekében.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.