Hirdetés

Menőbb a Microsoft, mint valaha



|

A 18 és 29 év közöttiek fele sokkal menőbbnek tartja a redmondiakat, mint korábban.

Hirdetés

A Reuters és az Ipsos 853 fiatalt kérdezett meg a 18 és 29 évesek közül arról, hogy mit gondolnak a Microsoftról. A válaszadók 50 százaléka szerint a szoftveróriás sokkal menőbb, mint egy vagy két évvel ezelőtt volt. A Twitter esetében ezt 47 százaléka válaszolt, a Facebooknál az emberek 42 százaléka gondolta így.

A Microsoft osztályzata biztató, hiszen ezt a faktort korábban mondhatni elveszítették a sokkal innovatívabb riválisok mellett. Még maga Bill Gates is azt mondta a héten, hogy nem elégedett a vállalattal az innovációk hiánya miatt, egyes területeken. A redmondiak új termékei ezen változtathatnak. A jelentés szerint a Microsoft népszerűségén a Surface tabletek, valamint az Xbox 360 és a Kinect együttese is sokat dobhat a következő hónapokban. 

A legmenőbb márkának a megkérdezettek 70 százaléka a Google Androidját találta, míg a második helyre az Apple futott be, 60 százalékkal. A népszerűség azonban nem jelent egyet az eladásokkal, ezért bár a Microsoft mindenképpen előre halad az utóbbi időben, az csak később derülhet ki, hogy ez a vásárlók számában mit jelent majd.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.