Hirdetés

Mi történik a Windows 10-re frissítő kalózokkal?



|

Vegyes tapasztalatokról számolnak be a warezolók.

Hirdetés

Márciusban alaposan felkavarta az állóvizet Terry Myerson, hiszen a redmondi cég Windowsért felelős főnöke azt állította, hogy a kalózok is képesek lesznek Windows 7 és 8.x rendszerekről frissíteni a Windows 10-re. A Microsoft egy darabig hallgatott, majd valószínűleg szándékosan ködös magyarázkodásba kezdett. Ebből csak az derült ki biztosan, hogy még ha képesek is lesznek frissíteni a kalózok, hivatalosan akkor sem lesz jogtiszta Windows 10-ük.

Hirdetés


Tegnap megjelent a Windows 10, mostanra pedig megérkeztek az első kalózoktól származó beszámolók. A jelek szerint a Microsoft tényleg nem tette technikailag lehetetlenné a frissítést. Egyes kalózok tapasztalatai alapján minden további nélkül lehetséges frissíteni a rendszerre: aktivált lesz a Windows 10, továbbá a jövőbeli telepítésekhez használható licenckulcsot is megkapták. Mások nem voltak ilyen szerencsések, azonban ennek talán a kalóz aktivációs módszerhez is lehet valami köze. Egyelőre nem tiszta, hogy mi a helyzet.


Természetesen mindez lényegtelen: még ha sikerül is felfrissíteni a korábbi kalóz kópiát, akkor sem lesz jogtiszta a Windows 10. Viszont a korábbiaktól eltérően a Windows Insider programhoz csatlakozva lehetséges ingyen és jogtisztán is használni a Windowst.


(Forrás: WinBeta)

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.