Hirdetés

München Windowsra cseréli a Linuxot



|

A Linux Németországban drágábbnak bizonyult a Windowsnál, és az appok is hiányoztak.

Hirdetés

Már 2004-ben, viszonylag korán, München vezetése úgy döntött, hogy meglepő és a jövőbe mutató döntést hoz; és a Windows operációs rendszert lecseréli a Linuxra. A nyílt forráskódú platformtól azt remélték, hogy jóval olcsóbb lesz a használata, mint a Microsoft drága rendszerének. Később ebből a váltásból trend lett, sok szervezet és kormányzat követte őket a világon. 

Hirdetés

Tíz évvel később azonban meglepő lehet hallani, hogy ugyanez a müncheni vezetés gőzerővel állna vissza a Windows rendszerre, miután a Linuxot nem tartja hatékonynak. Németországi információk szerint a városvezetés azt mondja, nagyon sok alkalmazottnak van baja a Linux rendszerrel, pedig 2004 előtt nem panaszkodtak a Windowsra. A LiMux pedig közel sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. 

 

 

Az egyik legfőbb ok, hogy München visszatér a Windowshoz, az a Linux működtetési költsége. Állítólag extra szakembereket kellett felvegyenek, akik képesek megbirkózni a felmerülő problémákkal. Mivel más rendszerről van szó, külön képzések voltak szükségesek az alkalmazottak számára is. Érdekesség, hogy mindezt a britek már megtapasztalták a saját bőrükön, majd bevallották, hogy a Microsoft termékei olcsóbbak voltak, utalva a képzések és a támogatások költségeire. 

A német Süddeutsche azzal is kiegészítette a történetet, hogy milyen problémák merültek még fel a Linux használatakor. Akinek ilyen rendszeren kellett dolgoznia, az állítólag hiányolta az új és/vagy egyes konkrét alkalmazásokat, valamint azokat a funkciókat, amik a Microsoft rendszerein elérhetőek. 

Ennek kapcsán megemlítették az integrált appok hiányát, amelyekkel például a névjegyzéket vagy a naptárbejegyzéseket lehetne kezelni, de az e-mail-kliens hiánya is erős ok volt abban, hogy nem szerették a LiMux disztribúciót. 

 

 

A Linuxhoz persze bőven vannak alkalmazások, ugyanakkor furcsa módon a Windows 8-at már kedvezőbb választásnak tartják, és nem csak az összesített fenntartási költségek miatt. Az előretelepített eszközöknek hála a legtöbben már alapból megtalálják benne, amire szükségük van, többek között a hiányosságként említett levelezőklienst, névjegyzéket és naptárat, ráadásul mindezt érintésre optimalizált, Modern UI-s felületen is használhatják. 

A müncheni polgármester helyettese hozzátette a váltás történetéhez, hogy alapesetben nem kell feltétlenül a Windowst választaniuk, a kellő alaposság érdekében pedig egy szakértői csoportot is létrehoznak azért, hogy kielemezzék, milyen mértékben rontotta le a produktivitást és a használhatóságot a Linux. Amennyiben vitathatatlanul a Windows mellett dönt a szakértői csoport is, akkor ő azt teljes mértékben támogatja. 

A Microsoft számára mindez remek hír, és nem csak azért, mert 2004-ben Steve Ballmer személyesen utazott a városba, hogy meggyőzze a vezetését, maradjanak inkább a Windows mellett. Amennyiben München a Windows mellett dönt, akkor szinte kétségtelen, hogy ehhez Office-t is szeretne a gépeire. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.