Hirdetés

Nem fecsegnek tovább az LG okostévéi



|

A hazai modellek csak a külső háttértárak fájlneveit próbálták továbbítani.

Hirdetés

November végén sokakat meglepve egy angol blogger felfedezte, hogy az LG okostévéjének szoftvere a kikapcsolt statisztikai célú információszolgáltatás ellenére is adatokat küld a gyártó számára. A nézett műsorok mellett ott voltak a külső háttértárról lejátszott médiafájlok nevei is, bár a hálózati forgalom alapján a cég szerverei utóbbiakat nem voltak képesek fogadni. A vállalat röviddel később elismerte a hibát, a megoldása érdekében szoftverfrissítés elkészítésére tett ígéretet, ma pedig a hazai kirendeltség végső tájékoztatást nyújtott az ügy kapcsán.

Hirdetés


„Az a funkció, amelyik támogatta volna a nézett műsorral kapcsolatos információk gyűjtését, korábban sem volt és jelen pillanatban sem érhető el hazánkban. A külső merevlemezen tárolt fájlnevek továbbítása is megszűnt a szoftverfrissítés után, az ebben érintett funkció végül nem jutott túl a fejlesztési szakaszon” – mondta el Szili Krisztián az LG Electronics Magyar Kft. regionális szórakoztatóelektronikai marketing menedzsere.


A szoftverfrissítés 2013. november 29-ével bezárólag, a világ 137 országában megtörtént, beleértve Magyarországot is. Mostanra a legtöbb LG Smart TV szoftvere frissült, a továbbiakban nem küldenek a nézett műsorral kapcsolatos információkat.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.