Hirdetés

Nem lesz Asztal a Windows 9 egyes kiadásaiban



|

Ezeknél az érintésre optimalizált Modern UI marad az egyetlen elérhető felület.

Hirdetés

A Windows 9 számos érdekes újítást tartogat, azonban nem csak plusz funkciók kerülnek az operációs rendszerbe - lesz olyan elem is, ami távozik. A legutóbbi jelentések szerint a rendszer egyes kiadásaiban ilyen elem lesz az Asztal is. Az ARM-alapú táblagépekre szánt Windows 9-ből állítólag teljes mértékben hiányzik majd az asztali környezet, mindössze az érintésre optimalizált Modern UI lesz elérhető. Azt még nem döntötték el, hogy minden Windows RT-t futtató eszközre kiterjesztik-e a módosítást. 

Hirdetés

Mindez többek között a Surface RT-t és a Surface 2-t is érinti. A legérdekesebb pont az Office használata lesz, hiszen jelenleg ehhez muszáj asztali környezetben lenni. Ha az Asztal tényleg távozik ezekből a kiadásokból, akkor addigra elengedhetetlen az érintőképernyőre írt Office kiadása. 

A Windows 9 a Start menü mellett a Modern UI-t is alaposan megújíthatja, és a jelek szerint érintőkijelzőkre írt Office-szal együtt jelenik majd meg, 2015 áprilisában. A bemutatóra és az első bétára elvileg már szeptember 30-án számíthatunk

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.