Hirdetés

Nem lesz karácsony Windows 8 nélkül



|

A karácsonyi bevásárlási szezonra már a boltokban lehetnek a Windows 8-as táblagépek.

Hirdetés

Legalábbis ha igaznak bizonyulnak a Bloomberg értesülései. A lap írása alapján ugyanis a Microsoft a nyár végére véglegesíteni akarja a platform kódját, és így az RTM változat megjelenése után valamikor októberben már a boltok polcain lehetnek a Windows 8-as kiadások és a platformmal felszerelt táblagépek, noteszek is.

 



A neve elhallgatását kérő, témában jártas szakértő elmondása alapján az új eszközök egyaránt építeni fognak az Intel és az ARM chipjeire. Első körben 40 Intel processzorral felszerelt gép érkezhet, míg az ARM-es csupán 5 lesz (a komolyabb megkötések miatt), közülük is 3 táblagép.

"Ha szeptember-október környékén nem tudnak piacra lépni, akkor 2012-ben már nem tudnak majd komoly eladásokat produkálni" - vélte Michael Gartenberg, a Gartner elemzője.

Áprilisban egyébként a Microsoft egy konferenciát szervez partnereinek, ahol a Windows 8 piacra lépésérnek ütemezéséről, valamint annak marketingjéről is több információt fognak elárulni.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.