Hirdetés

Nem unatkoznak majd sokáig a Windows Insiderek



|

Már augusztusban megérkezik a Redstone 2 első publikus előzetese.

Hirdetés

Jövő hét kedden elérhetővé válik a Windows 10 Anniversary Update, bár az Insider Preview programban résztvevők persze már bő egy hete a Redstone kódnevű változat kiadásra jelölt buildjét nyúzzák. Várhatóan nem túlságosan sokáig, ugyanis a Microsoft tervei szerint az Insiderek már augusztusban megkapják a következő Redstone 2 frissítés első publikus tesztelői változatát.


Hirdetés


A Redstone 2 tervezett újdonságairól egyelőre nincsenek konkrét információk. A jelenlegi pletykák alapján a következő megafrissítésben a Windows 10 Mobile kipofozása jelenti a legfontosabb célkitűzést, de persze a számítógépeken és táblagépeken futó Windows 10 is minden bizonnyal bővül majd jó néhány újdonsággal. A következő frissítés stabil változata 2017 áprilisában válhat elérhetővé a nagyközönség számára.



Végül megemlítendő, hogy a Windows Insider program vezetője szolgált néhány érdekes adattal az Anniversary Update kapcsán. Dona Sarkar tájékoztatása alapján a Microsoft összesen 28 PC-s és 20 mobilos előzetest adott ki a Redstone publikus tesztelői számára, a frissítésbe 5000+ újítás került (ebbe a teljesen új funkcióktól a szimpla hibajavításokig minden beletartozik), az Insiderek pedig 70 millió visszajelzéssel segítették az operációs rendszer fejlesztését.


(Forrás: Neowin, Microsoft)

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.