Hirdetés

PlayStation 4: Külső merevlemez támogatás és Boost mód érkezik



|

Utóbbi funkcióval a PS4 Pro megjelenése előtti játékok futnak majd sokkal jobban.

Hirdetés

Viszonylag régen kapott már szoftverfrissítést a PlayStation 4, a közelgő 4.50-es verzió azonban mindezért kárpótol majd, állítja a Sony. A már bétatesztelés alatt álló, Sasuke kódnéven futó kiadás egyik legfontosabb funkciója, hogy végre támogatja az USB-n keresztül csatlakoztatható külső merevlemezeket. A maximum 8 TB kapacitású adathordozókra közvetlenül letölthetők és telepíthetők lesznek a tartalmak, amiket ezután a Content Manager ablakból egy gombnyomással elindíthatunk.

Hirdetés

Először egy japán weboldalon felbukkanó screenshot utalt csupán a Boost Mode érkezésére, aminek létezését később hivatalosan is megerősítette a Sony. Közleményük szerint ennek előnyeit a PS4 Pro tulajdonosok élvezhetik ki, az alap konzolra megjelent és azóta sem frissített játékok némelyike ugyanis magasabb GPU és CPU órajelen fut majd, ami jobb képfrissítést és rövidebb töltési időket jelent.

A 4.50-es firmware természetesen egyéb újdonságokat is tartogat, lehetőségünk lesz például saját screenshotokat szerkeszteni és háttérképként használni, apróbb ráncfelvarrást kapott a Quick Menu és a Notification List, továbbá a 3D-s Blu-Ray lemezek tartalmát lejátszhatjuk PSVR-en is. A Sony további meglepetésekkel is készül a PlayStation 4 tulajoknak, ezekről később rántják le a leplet.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.