Hirdetés

Rendkívül népszerűek az illegális iGO szoftverek



|

Csak a Microsoft volt képes megelőzni a Nav N Go-t a VPOP kétes toplistáján.

Hirdetés

A Vám- és Pénzügyőrség nemrég komoly szoftver-ellenőrzési razziát tartott Egerben, Gyöngyösön, Szolnokon és Jászberényben. A hét napon át tartó akció döbbenetes eredményt hozott: összesen 14 számítástechnikai és mobilos szaküzlet ellen indult büntetőeljárás, az előzetes becslés szerint legalább 40 millió forint a kárérték.

 

 


A vámosok szerint a legtöbb illegális program a Microsoft terméke volt, elsősorban Windows XP-t és 7-et, továbbá az Office 2003/2007 szoftvereket telepítettek előszeretettel a különféle gépekre. Meglepő módon a redmondi vállalat után rögtön egy hazai cég szerepel a legtöbbet „warezoltak" toplistáján: egy üzlet kivételével az összesben találtak tört Nav N Go iGO navigációs szoftvert, különösen a 8-as verzió volt népszerű.


Érdekességként: volt olyan üzlet, amely az összes notebookját illegális Windows-al árulta, egy másik esetében pedig az ellenőrök távozása után csak egy számítógép maradt az egész boltban. Többször is előfordult, hogy konkrétan tetten érték az alkalmazottakat, miközben épp tört szoftvereket telepítettek - ebből elég nehezen fogják kimagyarázni magukat a bíróságon, annyi szent.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.