Hirdetés

Runscanner 1.6.3

|

A Runscanner segít megtalálni a rendszerünkkel együtt induló „ismeretlen” programokat, ha kell, meg is szabadít tőlük.

Hirdetés

Ha kicsit is foglalkoztunk már a Windows lelkivilágával, biztosan találkoztunk már a RegCleanerrel, az Ad-aware-rel, a CCleanerrel, esetleg más, hasonló hasznos alkalmazással. Mindegyik azt a célt tűzte ki zászlajára, hogy megszabadítsa a rendszert a sok felesleges kacattól. Mindegyik más és más célra jó – és sajnos egyik sem igazán alapos. A CCleanert egymás után többször is le kell futtatni, ha igazán tiszta rendszerleíró adatbázist szeretnénk. A Runscannernek tehát marad még némi teendője a többi program után – lássuk, mire is használhatjuk majd!

 

rs_hijack_.jpg

 

Kezdők is elkezdhetik

A program telepítés nélkül, azonnal futtatható akár egy USB-kulcsról is. Indításkor a kezdő, a klasszikus és a profi szintek között válogathatunk, de a legelső opciót csak akkor érdemes kiválasztani, ha még saját magunkban sem bízunk. Az összes funkció megjelenítéséhez a legutolsó lehetőség adja a belépőt, ahol bármit módosíthatunk vagy törölhetünk.

 

Első utunk a rendszer felméréséhez vezet, és miközben ez tart, nézzünk körül a felületen: van itt feladatleállító, hosztfájlszerkesztő, előzmények, szolgáltatásfelügyelet. Mire ezt át is tekintettük, kapunk egy igen alapos listát a rendszer betöltődéséről. Ezt elmenthetjük későbbi felhasználásra, esetleg visszaállításra. Ha nem tudjuk, hogy melyik sor mit jelent, vagy esetleg veszélyt sejtünk, akkor elég rákattintani az Online malware analysis gombra, és máris kiderülhet, melyik komponenstől kell mihamarabb megszabadulni. A listán furcsa jeleket fedezhetünk fel; ezek egy pluszszolgáltatásra utalnak: megtudhatjuk, mely fájlok vannak digitálisan aláírva, tehát a készítője hitelesítve. A szignó nélküliekre vethetünk egy rovó pillantást, és érdemes ezekkel kezdeni a felderítést. Segítségünkre van a piros szín: meggyorsítandó a takarítást, a program ezzel emeli ki a nem található fájlokat.

 

rs_startup.jpg

Indításkor többféle mód közül választhatunk


 

Tisztogatás csak óvatosan!

Talán nem véletlen, hogy a hibásnak vélt sorokat csak a szóközzel jelölhetjük meg, nehogy ügyetlen egerünk okozza a bajt. A megjelölt elemeket külön fülön még egyszer átolvashatjuk, megbizonyosodva tettünk helyességéről, majd egy kattintással kipucolhatjuk a rendszert. A tisztogatás nyomait egy naplóba jegyzi a program, ahonnan vissza is állíthatjuk az eredeti bejegyzéseket. Takarítás után érdemes körülnézni a futó folyamatoknál, és ha egy illetéktelen programot látunk, egyetlen kattintással leállíthatjuk. Időnként a szolgáltatásokhoz is bekerülhet téves bejegyzés, ezért azt se felejtsük ki a karbantartás során. Kifejezetten hasznos funkció a hosztfájlszerkesztő, ugyanis egyes vírusok vagy kémprogramok ide írnak be kéretlen bejegyzéseket. Ennek az állománynak az a lényege, hogy egy megadott IP-címet egy doménnévvel saját kezűleg társítsunk, tehát egyes internetes címeket átirányíthatunk más oldalakra. Emiatt érdemes egy futó pillantást vetni erre a fülre is, és törölni a felesleges értékeket. Az oldal alján rövid tájékoztatást is kapunk a helyes bejegyzésről.

 

rs_modules_.jpg

Hamar észrevehetjük az aláírt és a „rendszeridegen” modulok közti különbséget


 

*

Alapos munkát végez a Runscanner: felderíti, milyen állományok, szolgáltatások és bejegyzések töltődnek be és futnak éppen, amelyek közül bármit kigyomlálhatunk pár kattintással. Ezért nem árt az óvatosság: csak akkor módosítsunk bármit is, ha tudjuk, milyen hatása lesz!

 

 

Adatok

  • Indítóállományok vizsgálata
  • Felesleges bejegyzések felfedezése és törlése
  • Programok futásának leállítása
  • Betöltött szolgáltatások figyelése
  • Hosztfájl szerkesztő
  • USB-kulcsról futtatható
  • Gyanús fájlok vizsgálatra küldése
  • Vista alatti működés
  • Fejlesztő: Geert Moernaut
  • Ár: ingyenes

 

 

Értékelés

Előny: egyszerű rendszertisztító, telepítést nem igényel

Hátrány: csak bejegyzések törlésére alkalmas, a hivatkozott fájlokat nem törli. Használata fokozott óvatosságot igényel

Teljesítmény: 85

Szolgáltatás: 85

Komolyabban érdekel az IT? Informatikai, infokommunikációs döntéshozóknak szóló híreinket és elemzéseinket itt találod.

Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.