Hirdetés

Samplitude Music Studio 15



|

A MAGIX betörni készül a profi zenei programok piacára.

Hirdetés

A Samplitude-ot alapjában véve ugyanazon feladatokra találták ki, mint nevesebb társait: sok sávon rögzíthetünk audio-, illetve MIDI-sávokat, használhatunk virtuális hangszereket és megannyi effektet, majd a végén a kész zeneművet valamilyen hallgatható formába menthetjük. Hogy miben más ez a program a többieknél? Lássuk!

 

Nem kell erőmű

A legfontosabb tulajdonsága, ami szimpatikussá vált a próbálgatás során, hogy valósnak bizonyultak a marketingszövegek: ez a program tényleg nem igényel olyan hatalmas erőforrásokat, mint nagy testvérei. Alapkiépítésben 1,2 gigahertzes processzor és fél gigabájt memória(!) elegendő a futtatásához, és bár ezeket az értékeket persze érdemes kicsit feljebb srófolni, a 2,8 gigahertzes, 2 gigabájt memóriát kergető tesztgépen valóban azt lehetett észrevenni, hogy a Samplitude jóval gyorsabban startra kész, és a legtöbb audiofeladatot is hamarabb végzi el, mint általunk eddig használt társai.

 

 

-samplitude01.jpg

A JamBand egy gombnyomásra hozta létre ezt a tetszetős, négysávos kíséretet


 

Soksávos rögzítés egyszerűen

Az MR-64 nevéből minden kiderül: maximum 64 sávot kezelő rögzítő (multitrack recorder). Már ez sem rossz, de az még szebb, hogy az asztali keverőkre emlékeztető dizájn nem csupán a szemnek kellemes – a csatornák fölött egyetlen kattintással elérhetjük az adott sávra vonatkozó effekteket, és előre beállított presetek alapján történik a kész felvételek MP3-ba vagy más formátumba történő exportálása is anélkül, hogy folyamatosan előzetes menüket kelljen beállítgatni.

 

Hatalmas keverőkonzolokról álmodunk...

...és meg is kapjuk őket, a Samplitude mixere ugyanis az egyik legjobban elrendezett szoftveres megoldás, amit eddig láttunk. Közvetlen hangszín-szabályozási lehetőséggel, csatornánkénti négy, közvetlenül elérhető VST/DirectX pluginnel és a szép, pontos kijelzőkkel kényelmes, mi több, hatékony a munka. A keverés után pedig ugyebár a mastering következik, a „végső beszabályozás”, ami sok más hasonló szoftverben nem is jelenik meg saját tulajdonságként, csupán a kimeneti csatornára alkalmazott speciális pluginekkel lehet megoldani. A Samplitude egy külön MAGIX Mastering Suite kisalkalmazást épített a programba, külön effektezési, hangszínezési lehetőséggel, és egy független, MultiMax nevű kompresszor-limiter alkalmazással. Természetesen választhatunk előre definiált template-ek közül is, ha még nem vagyunk képzett stúdióguruk, ellenben tudnunk kell: a mastering egyfajta „szakma a szakmán belül”, tehát nem csak arról szól, hogy egy egyenesre állított limiter segítségével megállapítjuk a maximum jelszinteket. A Samplitude ezen szolgáltatása szerencsére nem csak az alapbeállításokat kínálja fel, vájtfülűek igen sok időt eltölthetnek majd a manuális beállításokkal, hogy a véglegesre kevert zeneművek beállításaiból semmi ne vesszen el a mastering utáni hangképben.

 

Hangszerek és egyéb zajforrások

Igen, tudjuk, ha valaki igazán mélyen beleássa magát egy ilyen stúdióprogramba, elkerülhetetlenné válik, hogy egy idő után elkezdje maga alá halmozni a megannyi VST- vagy más alapú hangmintagyűjteményt és virtuális hangszert, de ennek ellenére szót kell ejtenünk a Samplitude pár beépített zajkeltőjéről is, amivel a kezdők mindenképpen időt és energiát takarítanak meg ha nem valamilyen külső alkalmazást akarnak rátelepíteni az alapprogramra, és elsajátítani annak kezelését.

 

 

-samplitude02.jpg

Egy-egy sávot összetett módon tudunk láthatunk el effektlánccal


 

Érdekes módon alapból gondoltak a gitárok kedvelőire, hiszen a Clean Electric Guitar egy igen sokoldalúan használható műhangszer. Már a tiszta gitárhangja is kifejezetten meggyőző, de a különböző beépített torzító-, valamint a további modulációs effektek használatával teljesen használható gitárhangokkal láthatjuk el a zenéinket (igaz, érdemes megtanulni gitározni is, de ez már túlmutat a PC World szokásos ajánlatain). A Power Chords funkció alapvető akkord- (illetve torzított kvint) kíséreteket eredményez, ezeket „gumi-rockzenéhez” bátran alkalmazhatjuk. Persze találunk bőven más hangszereket is, újdonság például a Soundtrack Percussion Set, mely tulajdonképpen egyfajta nagyzenekari és egyéb ütős hangszerek készletét takarja, nevével azt sugallva, hogy egy esetleges új James Bond-film aláfestő zenéjének ütős effektjeit is kihozhatnánk ezekből. Igaz, ez már barokkos túlzás, de a minták valóban szépen szólnak és a válogatás is jó érzékkel történt.

 

A dobdoboz, szimpatizátorok és régies effektek

A Cubase-féle „vonalra pöttyöt” dobszerkesztést van, aki meg tudja szokni, van azonban olyan is, aki még mindig a trackerekben vagy épp a Fruity Loopsban megszokott groove-szerkesztőt részesíti előnyben a dobok bepötyögésénél. A Samplitude erre problémára a jelen verzió újdonságával, a BeatBox 2 Plusszal felel, ami egy külön hangalrendszeren keresztül kommunikál az anyaprogrammal, és az egykori hardveres dobkomputerek mintájára elkészített kinézete és kezelése miatt valóban gyermekien egyszerűen rakhatunk össze ritmuspatterneket.

 


-samplitude03.jpg

A keverőpult csak elsőre tűnik puritánnak, a funkciógazdagság működés közben derül ki


 

A virtuális szintetizátorok szerelmesei a Revolta 2 személyében találhatják meg új kedvencüket: 12 hangos polifónia, zajgenerátor, modulációs mátrix és beépített effektek segítenek abban, hogy egyszerű hullámformákból saját, egyedi hangszereket varázsoljunk.

 

Apropó, effektek. A Virtual Effects Suite a Samplitude egyik nagy meglepetése, hiszen klasszikus, analóg effektek modellezését kísérli meg kiemelkedően jó hatásfokkal. Kórus, flanger, visszhang, torzító, szűrő és szalagszimulátor áll rendelkezésünkre, hogy enyhítsük a kész művek sterilségét. Ezen effektek minősége kifejezetten jó, a próbák során jól bevált VST effektekkel szemben is megállták a helyüket.

 

Lekvárszekció és hangfixálás kezdőknek

Ha valaki nincs annyira a zeneszerzés bűvöletében, csupán énekelne vagy gyakorolna a hangszerén, viszont szeretne zenekari kíséretet is, hasznos lehet az Auto JamSession funkció, amely tulajdonképpen nem más, mint egy általunk megadott stílusban előállított automatikus zenekari kíséret. Ráadásul miután létrehoztunk egy ilyen „gumibandát”, az elkészült kíséretet megkapjuk sávonként, és szép lassan szerkesztve ezt is egyedivé faraghatjuk – ez a módszer egyébként tanulásra sem utolsó.

 

 

-samplitude04.jpg

A soksávos rögzítés egyszerűen dúsítható fel a beépített effektekkel

 

 

Ami még nagyobb meglepetés volt, hogy az eddig csak méregdrága pluginek formájában megtalálható énekhang-szerkesztőt is beépítve kapjuk: az Elastic Audio segítségével kijavíthatjuk a hamiskás vagy elcsúszott éneksávokat, vagy akár automatikusan kórussá változtathatunk egy sima, egyéni szólamot. Ilyenkor tulajdonképpen úgy járunk el, hogy lemásoljuk a felvett szólamot, és egy megadott hangközzel feljebb vagy épp lejjebb „rámásoljuk” az eredetire. A beépített mechanizmus – persze bizonyos ésszerű határok között – igyekszik a módosított hangmagasságú változatot valóságközelivé alakítani, tehát egy pár hanggal arrébb helyezett harmónia nem fog valószínűtlenül nyávogó vagy épp dörmögő énekeket produkálni. Vigyázzunk azonban az ilyesmivel, oktávokat emelve hiába várunk tökéletes konverziót! Bár ez az effekt nem ér fel a profi Melodyne-tól vagy az AutoTune-tól megszokott minőséggel, de mégis jól használható és hallgatható a végeredmény.

 

Zárszónak is egy a vége

A MAGIX Samplitude meglepetést okozhat azoknak is, akik azt hihették, hogy a soksávos felvevő és szerkesztő programok piaca már le van játszva – azt, hogy marketingerejük elég lesz-e hozzá, még nem tudni, de a háttér már erős: a program jól használható, erőforrásbarát és folyamatosan fejlődik. Mi más kell még?

 

 

 

Adatok

  • 64 ávos, effektezhető felvevő felület
  • BeatBox 2 plus: könnyen kezelhető, flexibilis dobgép
  • Továbbfejlesztett belső pluginek, effektek és hangszerek
  • VST hangszerek és effektek támogatása alacsony processzorkihasználtság mellett
  • Auto JamSession: Pár gombnyomással generált automata zenei kíséret
  • Vista alatti működés
  • Ár: 16 990 Ft

 

 

 

Értékelés

Előny: erőforrásbarát, jó minőségű belső effektek és kisalkalmazások

Hátrány: inkompatibilitás a jelenleg leginkább használt formátumokkal

 

Teljesítmény: 4

Szolgáltatás: 4

Ár/érték: 4

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.