Hirdetés

Satya Nadella átszervezi Microsoft menedzsmentjét



|

Tony Bates és Tami Reller is távozik a Microsofttól.

Hirdetés

Pár héttel Satya Nadella kinevezése után megvan az első látványos jele a Microsoft igazgatóváltásának, ugyanis a Windows 8.1 Update 1 fejlesztését már befejezett vállalat megerősítette két magas rangú vezetőjének rövid időn belüli távozását. Sajnos a búcsúzás okait hivatalosan nem taglalta a vállalat, ráadásul egyelőre az érintettek sem nyilatkoztak, ám az efféle vezetőcserék idején megszokott az ilyen típusú mozgolódás.

Hirdetés

A két érintett vezető közül a kisebb meglepetést Tony Bates okozta, ugyanis a Skype vezérigazgatójaként a céghez került, továbbá a Cisco-nál is dolgozott férfi egy darabig esélyes volt a Nadella által elnyert igazgatói megbízásra. Az üzletfejlesztési divízió új vezetője Eric Rudder lesz.

Ennél jóval váratlanabb Tami Reller távozása, hiszen az üzletasszony tavaly a „One Microsoft” átszervezés keretében Mark Pennel együtt megkapta a marketinges és értékesítési divíziót. Utóbbi férfi hamarosan a redmondi cég üzleti stratégiájáért lesz felelős, az elmúlt hónapokban Rellerrel együtt vezetett részleget pedig Chris Capossela viszi tovább.

(Forrás: Ars Technika, Microsoft)

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.