Hirdetés

Sok újdonságot kaphat januárban a Windows 10



|

Az operációs rendszer mobilokra szánt verziója is tesztelhetővé válhat.

Hirdetés

A Windows 8 lagymatagnak nevezhető fogadtatása után a Microsoft jelenleg is serényen dolgozik csorba kiköszörülésén. A Windows 10 októberben elérhetővé vált technikai előzetese eddig nagy sikert aratott: elődjéhez hasonlóan a rendszer továbbra is jól használható a táblagépeken, miközben komoly fejlesztések történtek a klasszikus asztali felületen, a tesztelők többsége inkább ezen fejlesztéseknek örült.

Hirdetés


Visszajött a Start menü, lehetőség van virtuális asztalok használatára (bár ezen még kell reszelni, ablakokat például még mindig nem lehet áthúzni a munkaterületek közt), végre van értesítési központ, a modern alkalmazások ablakokban is futtathatóak, továbbá okosabbá vált az ablakkezelés. Idén újabb előzetes build már nem érkezik a Windows 10-ből, azonban ez egyre inkább vihar előtti csendnek tűnik.


Consumer Preview

A jelenlegi pletykák alapján a Microsoft valamikor január során egy nagyszabású sajtóeseményt fog tartani, amely központi eleme a Windows 10 lesz. A jelek szerint elképzelhető, hogy a vállalat bejelenti a Windows 10 okostelefonokon futó változatát (úgy tűnik nem „Windows Phone 10” lesz az OS neve, hanem simán „Windows 10”), röviddel később pedig a telefonos rendszerből is telepíthetővé válhat egy szabadon tesztelhető előzetes. Elvileg szó lesz majd az Xbox One újdonságairól is, de ami talán a legfontosabb, hogy elérhetővé válhat a számítógépekre tervezett Windows 10 Consumer Preview.


A nem csak kalandor geekeknek, de nevéből sejthetően fogyasztóknak is szánt Windows 10 előzetes számos újdonságot hozhat, működésre és funkcionalitásra ez a build már közel reprezentatív lehet a végleges termékre. Nézzük, hogy mire számíthatunk!


Cortana

A Windows Phone 8.1 rendszerben debütált hangasszisztens az elmúlt hónapokban a Windows 10 számos kiszivárgott privát buildjében elérhető volt, azonban most végre publikusan is bemutatkozhat az implementáció. Jó kérdés, hogy egy asztali operációs rendszerben mennyi értelme van a funkcionalitásnak, bár természetesen opcionális lesz a használata. Már ahol egyáltalán elérhető a Cortana, például Magyarországon nem.


Internet Explorer 12

A Windows 10 jelenlegi előzetesében még az Internet Explorer 11 dolgozik, bár a motorházteteje alatt található néhány IE12-es újdonság. A böngésző talán még a Cortanánál is érdekesebb, ugyanis a hírek szerint a Microsoft alaposan átdolgozta: kinézetre valahol a Chrome és Firefox közt van, továbbá az említett böngészőkhöz hasonlóan kiegészítőkkel lesz bővíthető a tudása, nem csak bináris plugineket tud majd futtatni az alkalmazás.


Continuum

A KDE Plasma 5 „converged shell”-jéhez hasonlóan a Continuum célja, hogy a használt eszköz mindig igazodjon az aktív beviteli metódushoz, azaz például a táblagépünk automatikusan átváltson a Kezdőképernyőről a klasszikus asztali felületre, ha egeret és klaviatúrát csatlakoztatunk hozzá.


Új vezérlőközpont

A Windows 10 Consumer Preview alkalmazásai közt talán már megtalálható lesz az új beállítóközpont. Ez elméletileg tartalmazza a Vezérlőpult, továbbá a Windows 8.x modern beállítóközpontjának összes elemét, így nem kell majd két különféle helyen keresgélni a rendszerbeállításokat.


Kiforrottabb megjelenés

Végül megemlítendő, hogy a jelek szerint a Microsoft grafikusai továbbra is dolgoznak a klasszikus és modern felület megjelenésének egyesítésén: folytatódik a több esetben még a Windows Vista idejében készült ikonok lecserélése, ugyanúgy néznek majd ki mindkét grafikus felületen a jobb egérgombos környezeti menük.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.