Hirdetés

Szabadalmi bevásárlást tartott a Twitter



|

Több mint 900 IBM-es szabadalmat vett meg a mikroblog.

Hirdetés

A Twittert eredetileg még novemberben kereste meg az IBM azzal, hogy szerintük a mikroblog szolgáltatás legalább három amerikai, IBM-es szabadalmat sért, emiatt pedig felajánlják a lehetőséget a beszélgetésre. Most véglegesítették a két cég közötti megállapodást, amelynek keretében az IBM-től több mint 900 szabadalmat vásárolt meg a Twitter, jogi okok miatt. 

Hirdetés

A két vállalat kereszt-licencszerződést is kötött egymással, bár ennek tartalmát nem fedték fel a nyilvánosság előtt. A Twitter egyébként egyike volt azoknak a cégeknek, amelyek nem halmozták fel a jogi csatározás miatt a szabadalmakat. Tavaly szeptemberben mindössze 9 szabadalmuk volt bejegyezve Amerikában. Az iparági viszonyokat remekül tükrözi, hogy bár a Google nemrég eladta a Motorolát, a legtöbb szabadalmát azért megtartotta magának. 

Richard Doherty, az Envisioneering Group elemzésekért felelős vezetője azt mondta az üggyel kapcsolatban, hogy egy bizonyos méret után a cégek mindenképp célponttá válnak a többiek szemében, mint szabadalomsértők, legyen a feltételezés indokolt vagy teljesen alaptalan. 

 

Fotó: mashable.com

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.