Hirdetés

Szeptember 30-án érkezik a Windows 9



|

A hírek szerint bő egy hónap múlva esedékes a Windows 9 bemutatója.

Hirdetés

A The Verge jól értesült forrásokra hivatkozva arról adott hírt, hogy a Windows 9 hamarabb mutatkozhat be, mint gondoltuk. A Microsoft állítólag egy különleges sajtótájékoztató keretében tartja meg a bemutatóját az új operációs rendszernek, bő egy hónap múlva, szeptember 30-án. 

Hirdetés

Az OS-t jelenleg Windows Threshold kódnéven emlegetik, de a redmondi vállalat minden bizonnyal ragaszkodik majd a számozásos elnevezéshez, amit az elmúlt években is követett. A hónapban egyébként már érkeztek a közelgő bemutatóra utaló jelek, hiszen az egyik jelentés szerint már szeptember végén vagy október elején befuthat a rendszer nyilvános előzetese. 

A Windows 9 elsősorban azok tetszését igyekszik majd elnyerni, akik a Windows XP-t és a Windows 7-et szerették a legjobban. Az újdonságok között lesz Start menü, külön ablak a metrós appoknak, illetve virtuális asztalok is - a Charms bart viszont állítólag száműzik. A szeptember 30-i tájékoztatón úgy tudni, a rendszer nagy újításait mutatják be, nem sokkal később pedig elérhetővé teszik az első bétát is. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.