Hirdetés

Szeptemberi vírus toplista



|

Hirdetés

A biztonsági cégek arról számoltak be, hogy szeptemberben a vírusok terén nem történt semmilyen kirívó esemény. Sőt a BlackSpider szerint az idei évet tekintve a múlt hónapban terjedt a legkevesebb vírus. Ugyancsak jó hír, hogy az elmúlt három hónapban folyamatosan csökkent a fertőzött emailek száma is. A BlackSpider szeptemberben 2,8 millió fertőzött elektronikus levelet regisztrált.

Mind a BlackSpider, mind a Sophos vírus toplistájának élén a NetSky-P szerepel. Ez egyben azt is jelenti, hogy e féreg már legalább hét hónapja uralja a vírusok ranglistáját. A Sophos szerint az összes vírus 18,6 százalékát a NetSky-P tette ki. (Augusztusban ugyanez a szám még "csak" 14,7 százalék volt.) A toplista második legveszélyesebb kártevője a MyTob, amelynek hét variánsa is megtalálható az első tíz helyezett között. A Sophos szerint az összes vírusfertőzés körülbelül 50 százalékáért a Mytob valamely variánsa a felelős.

A Fortinet biztonsági cég arról számolt be, hogy miközben a vírusok száma folyamatosan csökken, a kémprogramok egyre intenzívebben terjednek. A kémprogramok toplistájára felkerült a ZangoSA is, amely a felhasználók böngészési szokásait kémleli. A Fortinet szerint szeptemberben az adathalász támadások célpontja többnyire az eBay volt.

A Sophos szeptemberi vírus toplistája az alábbi kártékony programokat tartalmazza:
1. NetSky-P
2. MyTob-BE
3. MyTob-AS
4. Zafi-D
5. NetSky-D
6. MyTob-CX
7. MyTob-EP
8. MyTob-CJ
9. MyTob-C
10. MyTob-CN.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.