Hirdetés

Szeret? Nem szeret? A Windows 7 Upgrade Advisor megmondja



|

Nagy öröm, ha új operációs rendszerre váltunk, hiszen az általában szebb, több funkcióval rendelkezik és modernebb, mint a korábbi. Telepítés után azonban jön a feketeleves: lapolvasónk vagy hangkártyánk nem hajlandó együttműködni az új rendszerrel.

Hirdetés

20091118-windows-7-upgrade-advisor.jpg
Ilyenkor az ember először az adott eszköz gyártójának honlapján próbál információkhoz jutni, majd a fórumokat bújja – innen vagy sikerül érdemi megoldást találni a problémára, vagy nem. Ha ez utóbbi a helyzet, akkor a felhasználó legszívesebben visszacsinálná az egészet, visszatérne régi jól megszokott rendszeréhez. Igaz, az csúnyább volt, de legalább működött alatta minden gond nélkül.

Mivel a Windows Vista erőforrásigénye igen magas, valamint a Windows 7 meghajtómodellje ugyanaz, mint elődjéé, ezért a Windows Vista -> Windows 7 váltás lényegesen könnyebb lesz, mint a Windows XP -> Windows Vista volt: léteznek olyan hardvereszközök, amelyekhez a gyártó mind a mai napig nem volt képes egy tökéletesen működő vistás meghajtót rittyenteni. (Ilyen például ezen sorok írójának Terratec hangkártyája, amely csak többórás fórumozás és berhelés után volt hajlandó nem csak két csatornát megszólaltatni Vistán.)

Ezt a problémát megelőzendő készítette el a Microsoft a Windows 7 Upgrade Advisor nevezetű szoftverét, amely nevében is elárulja, hogy mire használható – végigellenőrzi gépünket, hogy minden komponense teljesen kompatibilis-e a Windows 7-tel. Ha problémát talál, akkor tanácsot is ad, miként tudnánk azt elhárítani. Emellett természetesen leellenőrzi, hogy a számítógép megfelel-e rendszerkövetelményeknek, az esetleges hiányosságokat persze jelzi is.
A program magyar változata a hopp.pcworld.hu/6375 hivatkozáson keresztül érhető el, futtatásához pedig Windows Vistára, vagy pedig legalább SP2-es Windows XP-re lesz szükségünk. Mivel használatához a .NET keretrendszer megléte is szükséges, így XP alatt azt is telepítenünk kell.

1. A program használata nem túlságosan bonyolult, indítás előtt természetesen csatlakoztassuk és kapcsoljuk be az összes külső eszközünket, hogy a program képes legyen felismerni ezeket is. Az indítás után egy üdvözlőképernyő fogad minket néhány alapvető információval, a vizsgálat értelemszerűen a Vizsgálat indítása gombbal kezdhető meg.


01.png

 

2. A vizsgálat maga pár percet vesz igénybe, amelyet a folyamatjelző csík bambulásával, vagy az ablak alsó részén lévő hivatkozások olvasgatásával tölthetünk. Ez utóbbiak egyébként a Windows 7-tel kapcsolatos információkat tartalmazó oldalakra visznek.

02.png


3. A vizsgálat végeredménye többnyire egy hosszú lista lesz, amely három fő részből áll. A Rendszer rész alatt azt olvashatjuk, hogy a gépünk mennyiben felel meg a rendszerkövetelményeknek. A program azt is vizsgálja, hogy meglévő licencünk milyen frissítésekre jogosít fel.

03.png


4. A rendszerkövetelmények vizsgálatánál (és a többi problémánál) a program egy kis felkiáltójeles háromszöggel hívja fel a figyelmet arra, hogy probléma van, és az elhárításához is megoldást kínál. Esetünkben egyedül a rendelkezésre álló szabad merevlemez-területet kevesellte.

04.png


5. Az Upgrade Advisor előzékenyen felhívja a figyelmünket, hogy rendszerünk mely komponensei nem érhetők el a Windows 7-ben, valamint ha ki tudja deríteni a számítógép gyártóját, akkor annak webhelyére is elirányít.

05.png


6. Alapesetben nem jelennek meg azok a követelmények, amelyeknek a gépünk megfelelt. Ha mégis szeretnénk ezeket megtekinteni, akkor az Összes rendszerkövetelmény megtekintése feliratra kell kattintanunk. Itt láthatjuk is, hogy milyen egyéb vizsgálatokat végzett el a program – nem igazán viszi túlzásba a tesztelést: a processzorunk órajelén, a memória méretén és a videokártyánk Aero-támogatásán kívül bizony mást nem ellenőriz.

06.png


7. Sokkal érdekesebb a gépünk egyéb hardvereszközeinek vizsgálata. Sajnos esetünkben több olyan eszköz is volt a gépre csatlakoztatva, amelyről a program nem volt képes megállapítani, hogy kompatibilisek-e a Windows 7-tel. Tapasztalataink szerint a nyomtatók nagy többsége probléma nélkül képes együttműködni a Windows 7-tel (legalábbis a 32 bites változattal), így a felsorolt eszközökkel remélhetőleg nem lesz komolyabb probléma.

07.png


8. Lehet, hogy rendelkezünk olyan eszközzel (esetünkben ujjlenyomat-olvasóval), amely működni fogy Windows 7-tel, de ehhez frissítenünk kell a szükséges eszközmeghajtót. Az ilyen hardverek zöld felkiáltójellel jelennek meg ugyan, de nem kerülnek bele a teljesen kompatibilis eszközök (alapesetben rejtett) listájába.

08.png


9. A fentebb említett kompatibilis eszközök listája hasonlóan érhető el, mint a rendszerkövetelmények rejtett elemei. Az Összes eszköz megtekintése gombra kell kattintanunk, ahol boldogan elolvashatjuk mennyi Windows 7-kompatibilis hardverrel rendelkezünk.

09.png


10. A harmadik nagy csoport a telepített programok ellenőrzése. Itt is kis sárga felkiáltójelek jelzik a valami miatt nem kompatibilis alkalmazásokat, de az okok különbözőek lehetnek, mint az példánkon is látszik. Lehet olyan programunk, amelyhez már megjelent egy Windows 7-kompatibilitási frissítés, lehet olyan, amelynek problémái vannak a Windows 7-tel, és olyan is, amelyet – a békesség kedvéért – érdemes a frissítés előtt eltávolítani, majd utána újra felrakni.

10.png


11. Ha a kompatibilis programokat megnézzük, akkor láthatjuk, hogy a tesztgépünkön – a Microsoft saját alkalmazásai mellett – csupán egyetlen jól működő szoftvert talált az Advisor. Sajnos a gépre telepített programok nagy részéről nem nyilatkozott, így telepítés előtt mindenképpen tájékozódjunk, hogy a kedvenc alkalmazásunk vajon működni fog-e Windows 7 alatt.

11.png


A fentiekből látható, hogy ugyan vannak hiányosságai a Windows 7 Upgrade Advisornak, de azért kiindulási alapnak tökéletes. Mindenesetre alaposan járjunk utána, hogy hardvereink és szoftvereink kompatibilisek legyenek a Windows 7-tel és akkor nem csalódás, hanem öröm lesz az új operációs rendszer telepítése.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.