Hirdetés

Szigetet vett Hawaiin az Oracle CEO-ja



|

A pletykák szerint 500-600 millió dollárba került a birtok.

Hirdetés

Kánikula és kánikula közt elviselhetőség szempontjából számos különbség akadhat, az egyik meghatározó tényező, hogy mégis hol kell azt tolerálnia az ember fiának: kellemes körülmények közt közel sem nagy tragédia a tikkasztó hőség, sőt!


Utóbbira remek példát Larry Ellison, az Oracle társalapítójának és vezérigazgatójának esete képes szolgáltatni, hiszen Hawaii kormányzója nemrég hivatalosan is megerősítette, hogy az úriember megvette a Lanai névre hallgató, 140 négyzetmérföldes helyi sziget magánszemélyek által birtokolt 98 százalékát.

Nagyobb térképre váltás


A Maui Times hírlap értesülései szerint a sziget felvásárlása 500-600 millió dollárjába (~113-135 milliárd forintjába) kerülhetett az üzletembernek, amely az igazat megvallva kimondottan jó árnak tűnik a szerzeményért. Lanai egyébiránt arról híres, hogy 1922-ben a Dole Foods névre hallgató vállalat privatizálta, majd egy ideig a világ legnagyobb ananász ültetvényét üzemeltette rajta.


Egyelőre nem tudni, hogy az Oracle vezérigazgatója mégis mit kíván kezdeni egy komplett trópusi szigettel.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.