Hirdetés

Tanúskodott a Samba fejlesztője

|

A Microsoft ellen folyó per fordulópontja lehet Tridgell vallomása

Hirdetés

A bíró arról kérdezte, hogy végzett-e teszteket valaha is arra vonatkozóan, hogy a Samba mennyire működik együtt a konkurens fejlesztők rendszereivel. Válaszában Tridgell érdekes képet festett a szoftverfejlesztés világáról, és ebben a Microsoft szerepéről, amely jobban illusztrálta a szoftveripar problémáit, mint az egész hetes meghallgatás során az Európai Bizottság és szövetségesei részéről elhangzott jogi és technológiai magyarázkodás.

Elmondása szerint az egymással versengő cégek legjobb programozói minden évben összegyűlnek egy San Jose-i hotelben az úgynevezett "plugfest" eseményre. A mérnökök számítógépeket és programokat hoznak magukkal, hogy leteszteljék, azok hogyan képesek együttműködni egymással. "Egy héten át éjt nappallá téve dolgozunk; addig kínozzuk a gépeket, amíg megvalósítjuk az együttműködést", mondta Tridgell.

A bíró kérdésére, miszerint megoldható-e egy ilyen tesztelés a Microsofttal is, ez volt a válasz: "Igen, csak nem jönnek el”.

A meghallgatást követő interjúban Tridgell elmagyarázta, hogy az elmúlt hat évben a Microsoft bojkottálta az eseményt. "Korábban eljöttek, sőt, régen Seattle-ben gyűltünk össze, közel a Microsoft a főhadiszállásához", mesélte. Azonban a redmondi szoftveróriás a 90-es évek végén hátat fordított a szoftverközösségnek, azok után, hogy kifejlesztett egy olyan szerver operációs rendszert, amelyről azt gondolta, sarokba szoríthatja a piacot. Tridgell szerint ez fordulópontot jelentett a szoftveripar számára. Ma már nosztalgiával gondol vissza azokra az időkre, mikor a Microsoft még nem a saját útját járta.

A szerver operációs rendszerek piaca központi téma az Európai Bizottság által a Microsofttal szemben hozott trösztellenes ítéletének. A piac másik szereplője, a Sun Microsystems még 1998-ban élt panasszal a versenyfelügyeletnél, hogy a Microsoft tisztességtelen eszközökkel versenyzik, ami egy öt évig tartó trösztellenes nyomozást eredményezett. Az Európai Bizottság végül úgy próbálta orvosolni a kialakult helyzetet, hogy utasította a Microsoftot, hozza nyilvánosságra a szerver operációs rendszereiben található külső protokollokat. Ezt az információt használva a versenytársak kiszolgálói ugyanolyan könnyedén kommunikálhatnának a Windowst futtató PC-kkel, mint a Microsoft saját rendszerei.

Két évvel a történelmi ítélet után a Bizottság azt állítja, hogy a Microsoft nem hozta nyilvánosságra a kért információt, ezért kénytelen lesznek újabb trösztellenes ítéletet hozni a céggel szemben. A Microsoft ezzel szemben azt állítja, hogy az ítélet végrehajtásával értékes szellemi tulajdonától kéne megválnia, amely így a nyílt forráskódú fejlesztők kezében landolna. A "birkózás" tovább folytatódik.

Hirdetés
Ügyfélszolgálati változás!
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.