Hirdetés

Teszt: Windows Live Wave 3 Beta



|

A Microsoft lázasan dolgozik az új Live csomagon, amelybe bárki bepillantást nyerhet. Pár újdonság hasznos lehet, néhány pedig inkább látványos, mint nélkülözhetetlen funkció.

Hirdetés

A Windows Live csomag komplett megoldást nyújt a mai webes igényeknek: blogot készíthetünk, cseveghetünk, levelezhetünk vagy akár fotóinkat rendezgethetjük. A legújabb verzió bővíti a korábbi kiadás erényeit, de újabb kiegészítőket is találunk az összeállításban. Például a Movie Maker Live verzióját, egy eszköztárat, a Családbiztonság funkciót és egy Outlook Connectort. A teszteléskor kiderült, hogy ez utóbbi újdonságok még kissé félszegen működnek, míg a korábbi „családtagok” is átmentek pár fejlesztésen. Az egyik leglátványosabban megújult Live program a zászlóshajó Messenger lett, amelyben első megnyitás után néha percekig kereshetünk egyes funkciókat. A Writer is más, kicsit kezelhetőbb lett, valamint a Mail is sokkal kényelmesebb, ellenben a Fotótár első ránézésre szinte semmit sem változott. De ennyi előzetes után lássuk részletesebben, mi hol újult meg!


Live Messenger 2009


mess1.jpg
A legtöbben talán a Messengert használják a csomagból, amely valóban sok funkciójában újjászületett. A bejelentkezési ablak még nem sokat sejtet, de miután beléptünk, egy új külső fogad bennünket. Ráadásul ez a felület most már ugyanúgy felruházható témákkal, mint eddig a csevegőablakok. Ezen művelet legegyszerűbb elvégzéséhez a jobb felső sarokba rejtettek el egy kis ecsetet, ami csak akkor jelenik meg, ha odavisszük az egeret. Az eddig bal oldalon elhelyezkedő szolgáltatás-fülek most a főoldal legaljára kerültek, ahol így is nagy már a zsúfoltság. A másik szembetűnő változás az ugyanitt található Újdonságok sáv, ahol barátaink nyilvános személyes üzeneteiből (ami az azonosítónév mellett szokott megjelenni) olvashatunk válogatást, megtudhatjuk, ki váltott avatárt, vagy van-e éppen friss blogbejegyzés valakinél.


Újdonság a csoportok létrehozása, ahová maximum 20 embert is felvehetünk. Ennek lényege, hogy az ide meghívott partnerekkel egyszerre beszélgethetünk, küldhetünk nekik értesítést, oszthatunk meg fotót vagy fájlokat, esetleg weboldalt – amolyan mini-chatként vagy értekezletként is használható. Alapértelmezés szerint már kedvencek is felvehetők, ha a Barátok közül is szeretnénk szűrni valakit. Apró látványosság még az avatárok mellé vitt egér hatására felbukkanó buborék, amelyben a legszükségesebb funkciókat találjuk meg.


A beszélgetőablak is megváltozott: már nem jobbra, hanem balra található az avatár, amely a társalgó felet szimbolizálja. Az ablak tetején egy eszköztár segít a könnyebb navigálásban, ahonnan néhány Live szolgáltatást és a szükséges funkciókat érhetjük el. Akár ugyanebben az ablakban a társalkodónk melletti kis nyíllal blokkolhatjuk és jelölhetjük az esetleges kellemetlenkedő illetőt spammerként. Ez utóbbi lehetőség erősen vitatott funkció lesz, hiszen gyanútlan barátunkat is „feljelenthetjük” spammerként, így később valamiféle szankciókban is részesülhet.


Sokaknak okozhat majd fejfájást egy másik új funkció, a hangos aláírás. Egyelőre még olyan hangokat tartalmaz a program, amelyek kifejezetten idegesítő lehet minden üzenet elküldésekor, viszont szerencsére egy kattintással letiltható ezek fogadása. Előnye abban rejlik, hogy ha valaki üzenetet küld, akkor azt a másik fél azonnal meghallgathatja.


A beállítások között is találunk pár újdonságot, érdemes körbenézni. Ilyen a régen feledésbe merült, ám most újra visszahozott avatár-előnézeti kép a partnereink neve mellett. Ráadásul a Kedvencek csoportra külön beállíthatjuk ennek a módját. Megjelenítéshez már kiválaszthatjuk az azonosító nevet vagy a teljes nevet, a rendezést pedig kategóriánként vagy bejelentkezési állapotként. A kijelentkezett partnereinket is külön beállíthatjuk akár egy kategóriába, akár az SMS-elérhetőségük szerint (itthon sajnos még mindig nem használható a mobiltelefonos szolgáltatások egyike sem). Kikapcsolhatjuk az Újdonságok sávot, a Kedvencek kategóriát, de még a szolgáltatások területét is eltüntethetjük (a reklámok eltávolításához már más, külső segítségre lesz szükségünk). Bejelentkezésnél kiválaszthatjuk, hogy csak a Messengerbe, vagy más Live szolgáltatásokba is szeretnénk-e belépni egy megadott névvel. A hangok és értesítések szabályozása is némileg megváltozott, külön helyen lehet az engedélyeket megadni, és másik helyen a hangokat. Egy fotómegosztó szolgáltatás is a program része lett, ami hasonlít a korábbi fájlmegosztáshoz, csak itt képeket vihetünk át nagy mennyiségben máshová.

 

mess2.jpg
 


Összességében elmondhatjuk, hogy a Messenger kezelése könnyebb és élvezhetőbb lett, ami köszönhető a külön csoportok létrehozásának (nem kell mindig mindenkit egyesével meghívni), az új külsőnek és a részletesebb beállításoknak. Sajnos pár beígért funkció  még mindig nem található meg, amelyek közül a legjobban várt szolgáltatás az egy gépen több Messenger használata. A végleges verzió megjelenésekor javasoljuk mindenkinek a program frissítését.


További Live újdonságok


Nagy divat lett a blogolás. Mindenki megírja az élményeit, az ilyen oldalak gombamód szaporodnak. A Microsoft Live Writer programjával akár több blogot is kezelhetünk egyszerre, ráadásul a legismertebb típusokat képes felismerni. A Writer is megújult, több szolgáltatást tartalmaz, mint elődje. Az egyik legfontosabb a YouTube-bal való kapcsolat, ugyanis az ott megtalálható videókat ezentúl pár kattintással a saját blogunkba is beilleszthetjük. A videó feltöltéséhez vagy kiválasztjuk az oldal URL-jét, vagy a gépen lévő állományokból, esetleg az internetes bejelentkezés után az ottani filmgyűjteményünkből adhatjuk meg a forrást. A Live Mail olyan újdonságot is tartalmaz már, amely esetleg száműzheti az Outlookot és az Outlook Expresst is a gépről, ez pedig a Naptár. A Vistában lévő naptárhoz hasonlóan szinkronizálható, ismétlődő feladatokat vehetünk fel, valamint e-mailben továbbíthatjuk mások számára.

gallery.jpg
 


A Fotótár is új szolgáltatással bővült, a személyek elnevezésével. Ha egy olyan képet látunk, ahol ismerjük az illetőt, elég egy mozdulattal kijelölni és máris beírhatjuk a nevét. Ezek után, ha az egérrel rámutatunk az illetőre, akkor máris kiírja a beírt szöveget. Ha az illető esetleg a névjegykártyánk közt is szerepelne képpel együtt, előfordulhat, hogy a program felismeri és automatikusan azonosítja.


A Live Movie Maker valójában még egy elég kiforratlan alkalmazás. Sokféle formátumot támogat, de csak nagyon minimális szerkesztési lehetőségeket tartalmaz, vágni sem lehet a filmből. Az effektusokból is csak kettő található a bétaverzióban, és az összes, amit hozzáadhatunk az eredeti filmhez, az egy hangsáv. A kimenetben sem kényeztet el minket a tesztverzió: vagy DVD-felbontású Windows Mediában, vagy a SoapBoxon (soapbox.msn.com) publikálhatjuk a végeredményt. Valószínűleg ezen a programon még sokat fognak fejleszteni.

 

mmaker.jpg
 


A Live Toolbar segítségével a böngészőnkből egy kattintással elérhetjük a Live szolgáltatások legtöbbjét, így azonnal a megfelelő helyen találhatjuk magunkat a fiókban. Sajnos a helyi programokat nem indítja, csak a netes lehetőségeket használhatjuk, éppen ezért hiába az egygombos bejelentkezés, a Messengernél ezt újra meg kell tennünk.


A Live Családbiztonság programjával a gyermekeink és gépünk felügyeletét láthatjuk el a fiókunkon keresztül. Sajnos ezt a funkciót még nem tudtuk kipróbálni, valószínűleg még fejlesztés alatt van a szolgáltatás.
Végül az Outlook Connector telepítésével egy olyan beépülőt kapunk a 2003-as és 2007-es Outlook verziókhoz, amellyel ezekből a levelezőprogramból is elérhetjük a Hotmail fiókunkat.


Összegzés


A Windows Live szolgáltatások megújulása sokszor könnyít a jelenlegi használaton, de a csomag megjelenési ideje még kérdéses. Egyes hírek szerint csak 2009 elejére várható, de egyes verziók már eléggé előrehaladott állapotban vannak a kiadáshoz. Mindenesetre a Messenger frissítése biztosan javasolt lesz, a többi alkalmazást pedig szintén érdemes lesz megújítani. A nyilvános béta-verzió több nyelven is elérhető mindenki számára a download.live.com címen.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.