Hirdetés

Hogyan vizsgáljunk halottakat táblagéppel?



|

A 2008-ban megrendezett Bodies kiállítás újra várja a látogatókat immáron két helyszínen is Bodies 2 és The Human Body Exhibition néven. Utóbbit meg is néztük.

Hirdetés

A The Human Body Exhibition kiállítás részletesen bemutatja testünk minden porcikáját és annak működését, valamint hemzseg az igazán élethűre sikeredett preparátumoktól, így megtekintése csak olyanoknak ajánlott, akik nem riadnak vissza az emberi keresztmetszetek, csontok, illetve néhol csonkolt „műtestek” látványától.

 A részletességre nem lehet panasz, ugyanis minden kiállított darab alatt szerepel annak funkciója, célja – angolul és magyarul egyaránt -, illetve latin neve is. Az ép szervek mellett azok rákos preparátumai is megtalálhatók viszonyításképp, amiket nagy valószínűséggel a dohányzó látogatók elrettentésére helyeztek ki. Az egészséges és a rákos tüdőpreparátum közé egy üvegdobozt is kihelyeztek, ahova a dohányzók döntésüktől függően akár rögtön meg is szabadulhattak a náluk lévő dohányárutól. Ez csak egy volt a különböző létjavító tanácsok közül, a kiállítás amellett, hogy részletesen bemutatja az emberi testet, arra is ösztönzi a látogatókat, hogy vigyázzanak jobban sajátjukra.

 Örömmel tapasztaltuk, hogy a témánként kihelyezett, információktól hemzsegő „Tudtad-e?” kartonokon kívül, minden teremben egy orvos vagy orvostanhallgató strázsál, így ha kérdésünk akadt, mindig hozzáértő fülekre találtunk. Mint az egy orvostanhallgatóval való beszélgetés során kiderült, mindegyiküknek megvan a maga kedvenc kis „kuckója” – részlege - a kiállításon, így érkezéstől függően igyekeznek ott elhelyezkedni, mielőtt még más elfoglalná.

Persze nem tagadhatjuk meg magunkat, számunkra eslősorban az volt érdekes, hogyan hasznosítják korunk eszközeit egy interaktív kiállítás esetében (legalábbis így volt beharangozva, akkor már meg utána is jártunk). A The Human Body Exhibition emberi felkészültsége mellett technikailag is fel van szerelve, ugyanis a gyönyörű LCD TV-ken kívül az Apple táblagépének adottságait is hasznosították a szemléltetések során. A három darab iPad készülékbe a kiállítás legvégén futottunk bele, ahol egyfajta áttekintő, emlékeztető célzattal lettek kihelyezve. A táblagépeken futó alkalmazások egyike volt a Muscle System Pro III, amit megnyitva elénk tárult a teljes emberi test összes izmával együtt. A 3D-s modellt és részeit a nekünk tetsző irányba forgathattuk, szedhettük szét, vetkőztethettük rétegekre, valamint az izmok esetében működésüket is megnézhettük animációkon keresztül. A modellen a legkisebb izom is megtalálható volt leírásával és latin megnevezésével együtt, aminek ha – mint esetünkben – nem megy a kiejtése, akár meg is lehet hallgatni. Emellett jegyzetek írására és gombostűk elhelyezésére is lehetőség van, valamint Twitter, Facebook vagy mail használatával másokkal is megoszthatjuk az észrevételeinket. Utolsó lépésként rászántuk magunkat és megpróbálkoztunk a kvízzel is, ami gyakorlatilag abból állt, hogy a latin megnevezéseket kell gombostűk segítségével a megfelelő helyre szúrnunk a modellen. Sajnos a gyerekkori Doktor Bubó és a napjainkban divatos Dr. House részek által szerzett tudás kevésnek bizonyult, így rendszerint elhasaltunk.

A másik iPad alkalmazás a Skeleton System Pro III volt, amivel az emberi csontozatot vizsgálhattuk meg. Lényegében ugyanolyan elven működött, mint a Muscle System Pro III, vagyis ugyanúgy lehetőségünk volt szétszedni, elforgatni és vizsgálgatni a modellt, csak itt a csontokkat tehettük mindezt - nem túl meglepő módon. A leírások, megosztási lehetőség, jegyzetelés, latin megnevezések és kiejtéseik itt sem maradtak el, a fogcsikorgató kvízzel egyetemben. A megkérdezett orvostanhallgatók mindegyike csak dicsérni tudta a készülékeket és annak adottságait. Kompaktsága, képességei és esetünkben az említett - illetve a hasonló - alkalmazások exkluzivitása miatt bármely egészségügyben dolgozó/tanuló jó hasznát venné egy táblagépnek, tudtuk ezt már eddig is, de jó volt látni a gyakorlati hasznát. Már ez a két alkalmazás is óriási segítséget nyújt, mondjuk egy anatómia zh-ra való készülésben, és sokkal izgalmasabb, mint a könyv felett görnyedni.

A The Human Body - Az Ember Test Kiállítás életre szóló élményt ígérő utazás egyik legfontosabb "tulajdonunk", saját testünk berkeiben. Aki nem elégszik meg az általános iskolában szerzett biológia ismereteivel, vagy csak érdekli a téma, annak mindenképp érdemes ellátogatnia erre a szakemberektől hemzsegő, modern technikával megfűszerezett kiállításra.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.